Frissítés: Káosz az F2-esek monacói kvalifikációján, elvették Lawsontól a pole-t!

A világbajnoki pontversenyt vezető Felipe Drugovich összetörte az autót a Forma-2 monte-carlói kvalifikációján, ezzel jó eséllyel megfosztotta versenytársait legjobb köreiktől. Jack Hughes hatalmas balesetet úszott meg, Theo Pourchaire valószínűleg első soros.

Liam Lawson, Carlin

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Nem várt fordulatokat hozott a Forma-2-es mezőny ötödik versenyhétvégéjének időmérő edzése. A mezőnyt eleve két csoportra osztották a kvalifikáció előtt, így a páratlan és a páros rajtszámú pilótáknak is 16-16 perc állt rendelkezésére, hogy megfussák a leggyorsabb időt.

A szabályok szerint nem indult hátránnyal az első csoport abból a szempontból, hogy a második garnitúrában érkezőknek jóval felgumizottabb pálya állt rendelkezésére, hiszen mindkét csoport győztese az első sorból rajtolhat a vasárnapi főfutamon, a másodikok a másodikból és így tovább.

Erre a megoldásra azért volt szükség, hogy ne alakuljon ki tumultus az egyébként is szűk nyomvonalon, ugyanakkor emiatt jókora káosz alakult ki az időmérő végére. Mivel a pilóták a hétvégén először kaptak szuperlágy abroncsokat, az első percek mindkét csoport esetében a tapogatózásról szóltak.

Még több F1 hír:

Az első valamire való kört a bajnoki éllovas Felipe Drugovich futotta, a brazil került elsőként 1:22-es idő alá, őt az eddigi kvalifikációkon jól teljesítő Jack Doohan tudta először megközelíteni.

Drugovich épp egy jobb kört teljesített a kvalifikáció első felvonásának végén, amikor a Rascasse-ban falhoz csapódott és így a célegyenesben félre is kellett állnia a pályán. Emiatt sárga zászló lépett érvénybe az első és harmadik szektorban, ami utólag még befolyásolhatja a végeredményt.

Ezt követően ugyanis Liam Lawson és Ivasza Ajumu is javított Drugovich idején, ám mivel a sárga zászló alatt fejezték be körüket, elképzelhető, hogy a versenyirányítás megfosztja őket ezektől a legjobb időeredményektől. Lawson ráadásul a pole pozícióját bukhatja el, hiszen a második csoport pilótáinál is jobb kört teljesített.

A második csoportban Logan Sargent dobott el egy jó kört, miután hibázott az uszodánál és levágta a sikánt, ennek ellenére sokáig szerepelt az eredményjelzőn ezen körének ideje. Ezt igyekezett megjavítani Theo Pourchaire, de sokáig senki nem nézett be 1:22 alá.

Még több F1 hír:

A hajrában itt is megkezdődött a tűzijáték, Enzo Fittipaldi vette át a vezetést szűk három perccel a kvalifikáció vége előtt, és miközben a versenyzők sorra dobálták a lila szektorokat, Pourchaire állt az élre egy 1:21-535-ös körrel, megelőzve Jüri Vipst.

Már egy perc sem volt hátra az időmérő edzésből, amikor Jack Hughes véget vetett neki. A Van Amersfoort Racing pilótája csúnyán összetörte az autót, aminek következtében piros zászlóval kellett leinteni a kvalifikációt.

Mindez azt jelenti, hogy jelen állás szerint Lawson és Purchaire indulhatnak a főfutamon az első sorból, de a következő órákban még komoly munka vár a versenyirányításra, hogy kibogozza az elvarratlan szálakat.

Frissítés:

Liam Lawsont sárga zászlós szabálysértés miatt megfosztották a pole pozíciótól, a stewardok azonban úgy döntöttek, hogy Lawson nem csökkentette a sebességet a sárga zászlós zónában, és törölték a köridejét, Drugovich így vasárnap a pole-ból indulhat. Lawson az ötödik helyről indul majd, és a szombati sprintfutamra is öt rajthelyes rajtbüntetést kapott, így a 11. helyre állhat fel. Emellett két büntetőpontot is kapott.

Jack Doohan ellen is vizsgálat indult, mert javított az idején a sárga zászló alatt, de nem hoztak további intézkedést. A stewardok szerint Ivasza nem hagyta abba a körözést, ezért törölték a kvalifikációs körét, így vasárnap a 13. helyről indulhat, míg a sprintent 10 rajthelyes rajtbüntetést is kapott, így a 20. helyről indulhat. Emellett három büntetőpontot is kapott.

 

A B csoport eredménye

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph
1 France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 9 1'21.535     147.337
2 Estonia Jüri Vips United Kingdom Hitech Racing 9 1'21.618 0.083 0.083 147.188
3 Brazil Enzo Fittipaldi Czech Republic Charouz Racing System 10 1'21.719 0.184 0.101 147.006
4 India Jehan Daruvala Italy Prema Powerteam 9 1'21.928 0.393 0.209 146.631
5 United Kingdom Jake Hughes Netherlands Van Amersfoort Racing 9 1'22.011 0.476 0.083 146.482
6 Israel Roy Nissany France DAMS 9 1'22.017 0.482 0.006 146.472
7 United States Logan Sargeant United Kingdom Carlin 9 1'22.072 0.537 0.055 146.373
8 France Clement Novalak Netherlands MP Motorsport 10 1'23.180 1.645 1.108 144.424
9 Japan Marino Sato United Kingdom UNI-Virtuosi 9 1'23.241 1.706 0.061 144.318
10 United Kingdom Olli Caldwell Spain Campos Racing 9 1'23.498 1.963 0.257 143.874

Az A csoport eredménye

Helyezés

Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph
1 New Zealand Liam Lawson United Kingdom Carlin 11 1'21.229     147.892
2 Japan Ayumu Iwasa France DAMS 11 1'21.288 0.059 0.059 147.785
3 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 10 1'21.348 0.119 0.060 147.676
4 Australia Jack Doohan United Kingdom UNI-Virtuosi 11 1'21.432 0.203 0.084 147.524
5 New Zealand Marcus Armstrong United Kingdom Hitech Racing 11 1'21.734 0.505 0.302 146.979
6 Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 11 1'21.817 0.588 0.083 146.830
7 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 10 1'21.859 0.630 0.042 146.754
8 Australia Calan Williams Italy Trident 11 1'21.985 0.756 0.126 146.529
9 Denmark Frederik Vesti France ART Grand Prix 10 1'22.703 1.474 0.718 145.257
10 Belgium Amaury Cordeel Netherlands Van Amersfoort Racing 11 1'22.762 1.533 0.059 145.153

Jos Verstappen: Maxnak szerencsére is szüksége lesz, hogy a Ferrari előtt maradjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Felipe Drugovich a tizedik helyről rajtolva megnyerte F2 főfutamát is Barcelonában!
Következő cikk F2: Domináns győzelem a Red Bull-juniortól, nullázott az éllovas a monacói sprinten!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország