Így nyilatkozott a jövőjéről a Forma-2-es bajnoki éllovas

Nincs könnyű helyzetben F1-es lehetőségek tekintetében az F2-es bajnokságot vezető Felipe Drugovich, aki szívesen lenne tartalék valamelyik csapatnál, miközben egy másik kategóriában versenyezne – persze csak akkor, ha nem tud versenyzői F1-es ülést szerezni.

Felipe Drugovich, MP Motorsport

Felipe Drugovich szempontjából kiválóan sikerült a spái Forma-2-es forduló, ugyanis 43 pontra tudta növelni az előnyét a pontverseny élén, miközben már csak 3 forduló van hátra a Forma-1 előszobájának számító sorozatból.

Egyelőre viszont nem sokat hallani arról, hogy valamelyik F1-es csapatnál komoly jelölt lenne versenyzői ülésre a brazil pilóta, aki szintén elképzelhetőnek tartja, hogy úgy fog járni, mint Nyck de Vries, aki az F2-es bajnoki címe után sem kapott lehetőséget a királykategóriában.

„Lehet, hogy az fog történni, mint Nyck esetében. Azt gondolom, hogy manapság nagyon nehéz bekerülni a Forma-1-be, hiszen limitáltak a lehetőségek. De szerintem megvan a lehetőség arra, hogy tartalékos szerepet kapjak valamelyik csapatnál.”

Még több hír:

„Ezen kívül pedig vannak kategóriák, ahol versenyezhetnék. De jelenleg a Forma-2-es bajnokságra összpontosítok, és remélhetőleg az eredményeim egy nap eljuttatnak az F1-be. Nincs miért aggódnom.”

Az F2-es élmezőnyből Drugovich az egyetlen, aki nem kötődött egyetlen Forma-1-es istállóhoz sem, aminek látja a hátrányát is, de összességében örül annak, hogy szabad és bárki számára elérhető:

„Szerintem ez még segíthet is engem, mivel van néhány olyan csapat, amelynek nincsenek juniorjai, de elérhető náluk egy ülés vagy egy tartalékos szerep. Nyilván vannak hátrányai is, hogy nem „nyomnak” ilyen pozíciókba a kötelék hiánya miatt, de az jó dolog, hogy szabad és elérhető vagyok” – fogalmazott Drugovich a spái F2-es főfutam után.

Rendkívül váratlan fordulatok jöhetnek az F1-es pilótapiacon, a Red Bullt már értesítették is...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Doohan nyerte a Forma 2 spái főfutamát a fordított stratégiának köszönhetően
Következő cikk F2: Furcsa véget ért az időmérő, Pourchaire összetörte a kocsiját!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország