Vesti győzött, csökkent a különbség a bajnokaspiránsok között a Forma-2-ben!
Kitűnő versenyzéssel és győzelemmel tartotta életben bajnoki esélyeit az utolsó futamra Frederik Vesti, míg Theo Pourchaire szintén remekül ment, és a 14.-ről a 7. helyre jött fel.
Ma délután rendezték a Forma-2 idei utolsó előtti futamát. A sprintfutamon Fittipaldi indulhatott az élről, mellőle Vesti rajtolt, majd Hadjar, Verschoor, Hauger és Ivasza következett, Pourchaire pedig a 14. helyről indult, de a futam után vizsgálni fogják szabálytalan rajtgyakorlat miatt.
Az első kör nagyon eseménydús volt: Vesti rövid időre átvette a vezetést, de a szélárnyékozás miatt folyamatosan változott a sorrend, végül Fittipaldi, Hadjar, Verschoor, Vesti, Hauger top 5 alakult ki a Correa megpördülése miatt beküldött safety car mögött, Pourchaire pedig a kilencedik helyre jött fel.
Az újraindítás után Vesti Verschoor megelőzésével feljött a harmadik helyre, Pourchaire pedig előbb Mainit, majd Ivaszát előzte meg. A 10. körben Vesti egy kemény manőverrel Hadjart is megelőzte, így feljött a második helyre.
A futam felénél Vesti volt a leggyorsabb a pályán, Fittipaldi bő 2 másodperccel vezetett előtte, mögöttük Hadjar, Verschoor, Hauger, Doohan, Pourchaire és Ivasza jött a pontszerző helyeken.
Hadjart Verschoor is megelőzte, míg Vesti hosszú körökön keresztül fárasztotta Fittipaldit, majd 4 körrel a leintés után a brazil pilóta hibázott, ezt kihasználva a dán átvette a vezetést és rögtön el is lépett Fittipalditól.
A futamot tehát Vesti nyerte Fittipaldi előtt, rajtuk kívül Verschoor állhatott még dobogóra. Hadjar tempója nem volt túl jó a verseny folyamán, de így is csak egy pozíciót bukott az utolsó körökben, így Hauger a negyedik, Hadjar az ötödik lett. A további pontszerzők: Doohan, Pourchaire, Ivasza.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy Vesti hátránya 16 pontra csökkent Pourchaire-rel szemben. Az utolsó futamot vasárnap 10:15-től rendezik, Vesti a 9., Pourchaire a 14. helyről fog indulni. A versenyt élőben közvetíti az M4 Sport.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | Kerékcsere | Pont | Kiesés | Bónusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | F. Vesti Prema Powerteam | 7 | 23 |
- |
10 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | E. Fittipaldi Rodin Carlin | 4 | 23 |
+3.800 3.8 |
3.800 | 8 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | R. Verschoor Van Amersfoort Racing | 22 | 23 |
+6.300 6.3 |
2.500 | 6 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.