F2: Új futamgyőztest avattak a francia főfutamon, 3 tized döntött a dobogóról!
A Red Bull-junior Ivasza Ajumu tudott győzni a Forma-2 francia főfutamán a két ART-s, Theo Pourchaire és Frederik Vesti előtt, de utóbbit majdnem elkapta a pontverseny éllovasa, Felipe Drugovich.

A tegnap délutáni Forma-2-es sprint eredményét még büntetések is átvariálták, ami a főfutamra is hatással volt: Fittipaldi a 14. hely helyett a 19.-ről indulhatott, az első két rajtsorból pedig Logan Sargeant, Ivasza, Vesti és Doohan várhatta a lámpák kialvását.
A rajtnál Doohan vette át a vezetést, de nem sokáig tudta megtartani az első helyet, ugyanis Ivasza megelőzte az ausztrált. Sargeant a harmadik, Vesti a negyedik helyre esett vissza, a biztonsági autó pedig már a második körben bejött, miután Armstrong kiesett a Haugerrel történt ütközése után.
Az állás ekkor Ivasza, Doohan, Sargeant, Vesti, Pourchaire, Vips, Drugovich, Lawson volt, a safety car pedig a 6. körben jött ki, ezzel folytatódhatott a verseny. Lawson rögtön meg tudta előzni Drugovichot, ezen kívül viszont körökön keresztül nem történt előzés a top 10-ben.
A 10. körben Pourchaire és Vips is elszánta magát a kiállásra, utóbbié nagyon lassú volt, így el is búcsúzhatott a jó eredmény reményétől. Nem sokkal később Sargeant is kiállt, viszont lefulladt, és már nem tudott visszatérni a pályára.
Doohan közvetlenül Pourchaire elé jött vissza a pályára, a még nem üzemmeleg gumikon pedig nem tudta maga mögött tartani a francia pilótát, aki simán el tudott menni mellette. A következő körben Ivasza és Vesti is bejött, előbbi a kiállást teljesítők elé tudott bejönni, míg a dán a hideg gumikon bejött Pourchaire-ék elé, de gyorsan levadászta az ART-s csapattársa és Doohan is.
Miután mindenki teljesítette a kiállását, Doohan próbálkozott meg Pourchaire megelőzésével, de összeértek, az ausztrál versenyző megpördült, és a negyedik helyre esett vissza. Eközben Drugovich a lágy gumikon nagy hajrába kezdett.
A brazil versenyző több pilótát is meg tudott előzni a gumielőnyének és a jó tempójának köszönhetően, Doohant simán megelőzte, a verseny végére pedig Vestire is felért a pontverseny éllovasa, de előzni már nem tudott. Verschoor technikai probléma miatt a 8. helyről esett ki.
A futamot tehát Ivasza nyerte, ami az első F2-es győzelme volt, Pourchaire és Vesti is dobogóra állhatott, mögöttük Drugovich, Doohan, Lawson, Daruvala, Novalak, Nissany és Fittipaldi szerzett pontot.
A Forma-2-es bajnokság folytatására nem kell sokat várni, ugyanis jövő héten a Hungaroringen csapnak össze a Forma-1-be igyekvő versenyzők, a pontversenyben pedig továbbra is Drugovich vezet komoly előnnyel.
Helyezés | Versenyző | Csapat | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | Mph | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
|
30 | - | 25 | |||
2 | |
|
30 | 8.6 | 8.600 | 8.600 | 18 | |
3 | |
|
30 | 9.8 | 9.800 | 1.200 | 15 | |
Teljes eredmény |
Mercedes: Majdnem 6 hónappal vagyunk lemaradva...
Így fest a Paul Ricard-i pálya...
F2: Red Bull-junior 1-2 a francia sprinten, óriási volt a harc a harmadik helyért - frissítve
F2: A leglassabb egy nyúl, a leggyorsabb Doohan volt a szabadedzésen
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.