F2: a 17 éves szupertehetség az ART-nál folytatja

Az ART Grand Prix hivatalos közleményben tudatta, hogy a Sauber Versenyzői Akadémiájának tagja, a mindössze 17 esztendős Théo Pourchaire 2021-ben F2-es csapatukban folytatja pályafutását.

F2: a 17 éves szupertehetség az ART-nál folytatja

Az F3-as bajnokság tavalyi szezonját a második helyen záró Théo Pourchaire fiatal kora ellenére rendkívül érett versenyzést bemutatva mindössze három ponttal maradt el a bajnokságot megnyerő Oscar Piastri mögött.

Az ART közleményében kiemeli Pourchaire tanulékonyságát, aki 2020-ban újoncként érkezett az F3-ba. A francia a szezon felénél a bajnokság hatodik helyén állt, az évet azonban a legtöbb dobogóval zárta a második helyen.

Még több F1 hír:

Pourchaire lett az F3 történetének legfiatalabb futamgyőztese, és ő lesz a legfiatalabb, aki F2-es versenyen vesz részt: a Bahreini Nagydíj idején még mindig csak 17 éves lesz.

„Nagyon örülök, hogy továbbra is az ART Grand Prix színeiben versenyezhetek” – nyilatkozta Pourchaire. Ez a csapat adta meg az esélyt nekem tavaly, hogy az F3-ban versenyezhessek. Most az F1 felé vezető út következő állomása, az F2 következik.”

„A céljaim változatlanok, mindig a legjobb akarok lenni. Szeretnék köszönetet mondani a Sauber Versenyzői Akadémiájának, az ART Grand Prix-nak, a szponzoraimnak és a családomnak. Teljes mértékben készen állok az új idényre.”

„Jó eséllyel én leszek idén a legfiatalabb a mezőnyben, így az a célom, hogy minél több tapasztalatot gyűjtve folyamatosan fejlődjek az év során!”

Az ART csapatfőnöke, Sébastien Philippe szintén boldogan nyilatkozott a bejelentést követően:

„Théo elképesztő ütemben fejlődik azóta, hogy bemutatkozott a motorsport világában. 2019-ben F4-es bajnok lett, tavaly pedig rögtön első F3-as idényét a második helyen zárta.”

„Az eredményeken túl a csapatot lenyűgözte az, amilyen fejlődésre képes volt egy ilyen erős mezőnyben. Théo számára felesleges lenne egy újabb F3-ban töltött év, így az F2 a leglogikusabb lépés.”

„Az F2 nagy lépcsőfok, de figyelembe véve tehetségét, elkötelezettségét és a tanulás iránti éhségét, biztos vagyok benne, hogy hamarosan komoly sikereket láthatunk majd tőle” – nyilatkozta az ART csapatfőnöke.

A HWA is bejelentette versenyzőpárosát, akik körül több érdekességet is felfedezhetünk 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

F2: korábbi F1-es versenyző rokona és egy igazi gyorshajtó a HWA-nál
Előző cikk

F2: korábbi F1-es versenyző rokona és egy igazi gyorshajtó a HWA-nál

Következő cikk

Dan Ticktum a Carlinnal versenyez idén az F2-ben

Dan Ticktum a Carlinnal versenyez idén az F2-ben
Hozzászólások betöltése