F2: 35 ezred döntött a Mercedes-junior javára, Vips második!
A Mercedes-junior Frederik Vesti szerezte meg a pole-t és az ezzel járó 4 pontot a Forma-2 ausztriai időmérőjén, ahol nagyon szoros harcban jött össze a dánnak az első rajtkocka, mögötte Jüri Vips és Logan Sargeant végzett.

Péntek délután a Forma-2-esek is futottak időmérőt, ahol a forduló előtt jelentős előnnyel Felipe Drugovich vezette a pontversenyt, mögötte Pourchaire, Sargeant és Daruvala következett, a Camposnál pedig a korábbi F1-es Roberto Merhi helyettesítette Ralph Boschungot.
Az első körök után Doohan, Sargeant, Drugovich, Vips volt a sorrend, Daruvala, Hauger, Novalak és Vesti neve mellett pedig ekkor még nem szerepelt versenyképesnek tekinthető köridő.
A következő „felvonás” kicsit átalakította az állást, Doohan, Drugovich, Lawson, Pourchaire volt a top 5, Sargeant és Vesti körét pedig pályaelhagyás miatt törölték, hiába volt 1 századra Sargeant Doohan idejétől.
Ideiglenesen Cordeel feljött a második helyre, de az előző fordulóból eltiltás miatt hiányzó belga nem sokkal később sokan javítottak, így Vesti, Drugovich, Doohan, Cordeel, Vips volt a módosult top 5-ös állás, amikor már csak 3 perc volt hátra a kvalifikációból.
Végül Vesti meg tudta tartani az első helyet, mögötte Vips, Sargeant, Ivasza, Drugovich, Doohan, Cordeel, Verschoor, Pourchaire és Armstrong végzett, így a holnap 17:55-kor rajtoló fordított rajtrácsos futamot Armstrong kezdheti meg az élről.
Helyezés | Versenyző | Csapat | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | Mph |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
|
15 | 1'14.123 | 209.716 | ||
2 | |
|
14 | 1'14.158 | 0.035 | 0.035 | 209.617 |
3 | |
|
15 | 1'14.288 | 0.165 | 0.130 | 209.250 |
Schumacher magyarázatot szeretne, hogy miért nem kapott büntetést Verstappen...
Kerülj képbe a Red Bull Ringgel!
Jüri Vips kap egy második esélyt a Red Bulltól!
Domináns teljesítménnyel nyerte az F2-es sprintfutamot Ausztriában Marcus Armstrong
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.