Doohan először tudott győzni az F2-ben, Ivasza második, Vips büntetést kapott!

Jack Doohan tudott győzedelmeskedni egy olyan versenyen, ahol az eső és a felszáradó pálya is megnehezítette a versenyzők dolgát. A végén nagy menekülést kellett túlélnie az ausztrálnak, de végül Ivasza előtt tudott célba érni.

Jack Doohan, Virtuosi Racing leads Theo Pourchaire, ART Grand Prix

Mark Sutton / Motorsport Images

Megrendezték a silverstone-i hétvége F2-es sprintversenyét is, ahol Jehan Daruval indulhatott az élről, Enzo Fittipaldi mellől. A mezőny a biztonsági autó mögött kezdhette meg a futamot, ugyanis a Forma-1-es kvalifikációhoz hasonlóan esős körülmények vártak a mezőnyre.

A biztonsági autó  azonban elhagyta a pályát és gördülőrajttal kezdődött el a 20 körös futam. Daruvala szépen indította a futamot és könnyedén meglépett. Hughes a rajt után nagyon szépen előzte meg Haugert, ez volt az első kör egyetlen pozícióváltása.

Vips a harmadik helyen próbálta tartani a lépést Fittipaldival, míg Vesti a második körben megcsúszott és össze is ért Drugovich autójával. Vesti nem adta fel és csúszkálva előzte meg az MP Motorsport pilótáját.

Lawson a rádión jelezte, hogy a tapadás nem túl jó, miközben Doohan próbálta megelőzni Vipset, de a Red Bulltól elküldött észt jól védekezett, azonban Doohan nem hagyta annyiban és egy körrel később megelőzte.

Ivasza is megérkezett Vips mögé és meg is előzte, ezzel feljött a negyedik helyre, miközben Fittipaldi a semmiből átvette a vezetést a célegyenes végén. Doohan is érkezett és ő is megelőzte Daruvalát. Daruvala nem tudta működésre bírni a gumikat és Ivasza is megelőzte.

Doohan egy szemfüles előzéssel a hetedik körben átvette a vezetést Fittipalditól, miközben a száradó pályán egyre több akció alakult ki. Fittipalditól aztán a második helyet is elvették egy hiba után, ugyanis Ivasza simán tudott elmenni mellette, míg Doohan már hárommásodperces előnyt épített ki.

A 12. körben Sato alatt megállt az autó, e vissza tudott gurulni a bokszba. A futam harmadik harmadiára egy kicsit ellaposodott a nagy csaták után. Jüri Vips számráa nem alakult jól a szombati nap, ugyanis hat pozíciót vesztett, ráadásul +5 másodpercet is kapott a pályahatárok be nem tartása miatt.

Doohan az élen kiváló tempót autózott és tudott is gyorsulni.  A végén még Vesti is megelőzte Daruvalát, Ivasza pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Az utolsó előtti körben Sargeant is megelőzte Daruvalát, így a pole-ból indulva hét helyet veszített.

Az utolsó körben Ivasza már kilenc tizedet adott Doohannek, de támadási pozícióba már nem tudott kerülni a japán, így az ausztrál versenyző pályafutása során előszőr nyert az F2-ben.

 

Íme a Kanadai Nagydíj képes összefoglalója:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amerikai pole az F2-ben, ezredre azonos idő a 3. és a 4. helyen!
Következő cikk F2: Szoros harcban Sargeant-győzelem, nagy szükség volt a halóra az első körben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország