BRÉKING

Az F2 „kötelezően ajánlott” lett az F1-es debütáláshoz

A Forma-1-es szuperlicenc rendszer úgy alakult át, hogy a Forma-2-es részvétel szinte kötelezővé vált a junior versenyzők számára - tudhattuk meg az F2-es technikai igazgatótól, Didier Perrintől.

The new F2 car is unveiled in the paddock

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Jelenleg az F2, az európai F3, a Fomrula-E, az IndyCar és a WEC LMP1-es bajnokai mind megkapják a 40 pontot, mely a szuperlicenchez, vagyis az F1-es bemutatkozáshoz szükséges.

Ha egy versenyző nem nyeri meg az említett szériák egyikét, akkor három év alatt össze kell gyűjtenie legalább 40 pontot, hogy megkaphassa a szuperlicencet. 

Az új F2-es autó bemutatására, vagyis az F2 2018 leleplezésére múlt héten, Monzában került sor, ahol is Perrin elmagyarázta, hogy a szuperlicenc rendszeren az F2 javára változtatni fognak, ugyanis a sikeres F2-es versenyzők ezentúl több pontot szerezhetnek.

 "A szuperlicenc rendszert felül fogják vizsgálni." - mondta a Motorsport.com-nak - "Kötelezően ajánlott lesz a F2-ben versenyezni - elméletben nem lesz kötelező, de ez lesz az előnyben részesített F1 felé vezető út.

"Nagyon fontos - szeretnénk értéket adni a versenyzők képességeinek, ahelyett, hogy a pénztárcájukat díjaznánk."

"Ez az F2-t komolyan reklámozza majd, hiszen az F1-hez ezzel a kategóriával lehet a legtöbb pontot bezsebelni, és a legjobb technikai felkészülést elérni."

"Hamarosan nyilvánosságra hozzák. Nem szeretnék az FIA nevében beszélni, hiszen az FIA adja ki, de mindent megtesznek, hogy az F2 tulajdonképpen a Forma-1 előfeltételévé váljon."

Az F2 a GP2 átnevezésével jött létre a 2017-es szezon előtt, és a széria az FIA irányítása alá került, ami hatékonyan segíti az irányító testület célját, miszerint felépítenek egy "piramist" az együléses kategóriák között - az F4-től az F1-ig.

Az F2 2018 - az első együléses autó, amin már ott a halo - bemutatkozására Ross Brawn és Charlie Whiting jelenlétében került sor, akik szintén elhintették, hogy a közeljövőben az F2 és az F1 között szorosabb lesz a kapcsolat. 

Sokan azt is felvetették, hogy a királykategória esetében hiányzik a MotoGP-stílusú utánpótlásszériák kialakítása (Moto2-Moto3) - ez pedig potenciálisan kereskedelmi és sportelőnyöket jelenthetne a kategóriának. 

The new F2 car is unveiled in the paddock

Perrin azt is elmagyarázta, hogy az F2 2018 nem lesz gyorsabb, mint a GP2/11-es autó, amit a széria az elmúlt hét szezonban használt. Hasonló teljesítményi szintet tart majd a köridők terén, de egy 3.4 literes turbómotorra váltottak. 

És az új gépnek több leszorítóereje lesz, mint az elődjének? "Lesz eltérés, de nem akartunk gyorsabban menni."

"Szerintünk az F2 jelenlegi pozícionálása és teljesítménye nagyon is az, amire a versenyzőknek szüksége van az F1-es felkészüléshez."

"A célunk nem az volt, hogy gyorsabban menjünk, csak ugyanolyan szintű tempót szeretnénk, mint a jelenlegi autóban, azonban egy olyan géppel, ami közelebb van a Forma-1-hez, vagyis a versenyzők jobban fel tudnak készülni a királykategória kihívásaira."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2018-tól turbómotorral és Halóval folytatja az F2
Következő cikk Leclerc elhunyt apjának ajánlotta az F2-es címet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország