A Red Bullnak öt juniorja is lesz a 2022-es F2-es mezőnyben

Ha az utánpótlásról van szó, akkor a Red Bull általában nem szokta a véletlenre bízni a dolgot, és úgy tűnik, most elég jól állnak ezen a téren, hiszen az idei F2-es mezőnyben öt olyan pilóta is lesz, aki a bikások nevelőprogramjához tartozik.

Liam Lawson, Hitech Grand Prix

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ez az öt versenyző négy különböző istállónál kapott helyet, és sokuknak meglehet arra az esélye, hogy 2023-ban akár már az F1-ben találják magukat az AlphaTaurinál.

A tavalyi bajnokot, valamint második helyezettet adó Prema lesz az egyetlen, ahol két Red Bull-junior is helyet kap. Ott lesz náluk ugyanis Jehan Daruvala, aki már a harmadik évét fogja megkezdeni a bajnokságban, mellé pedig fellép a tavalyi F3-as bajnok, Dennis Hauger.

Ő ráadásul visszakapta a teljes értékű junior státuszát a Red Bulltól, miután tavaly csak a Red Bull által támogatott pilótának minősült. Jüri Vips eközben marad a Hitech GP-nél második teljes idényében.

További híreink:

Nem feledkezhetünk meg Liam Lawsonról sem, aki 2021-ben újoncként szép eredményeket ért el az elsődleges nevelőszériában, mellette pedig a DTM-ben majdnem bajnoki címig jutott egy Ferrari volánjánál.

Ő most a Carlinnál kapott helyet. A legnagyobb meglepetést azonban minden bizonnyal a japán Ayumu Iwasa F2-es bevetése jelenti, aki Roy Nissany márkatársa lesz a DAMS-nál. Iwasa 2020-ban megnyerte a francia F4-es szériát, tavaly pedig 12. lett az F3-ban, ahol egy futamgyőzelmet szerzett egy büntetésnek is köszönhetően.

Ezzel tehát az energiaitalosok szép számú juniorral képviseltetik magukat a mostani idényben, miközben a 2020-ban szintén öt fiatalt adó Ferrari Versenyzői Akadémiának idén egyetlen tagja sem lesz az F2-ben.

Hogy a fentebb említett pilóták közül kinek lehet a legnagyobb esélye arra, hogy esetleg F1-es üléshez jusson, az vélhetően nagyban függ majd az idei teljesítményüktől, illetve attól, hogyan teljesít mondjuk Juki Cunoda az AlphaTaurinál.

A Maserati nem zárja ki az F1-es visszatérést

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb tragédia a Dakar-ralin – egy szerelő életét vesztette
Következő cikk Hihetetlen: A gerinctörést szenvedő Wickens visszatér

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország