Makino szerint életmentő volt a Halo jelenléte az F2-balesetben
A Honda támogatását élvező Tadasuke Makino már érti, miért vezették be a Halót, és úgy gondolja, kulcsfontosságú volt az eszköz abban a balesetben, ami Nirei Fukuzumi és közte történt Barcelonában.
Makino és Nirei Fukuzumi a vasárnapi sprintversenyen talált egymásra a 4-es kanyar kijáratában, szerencsére egyik fél sem sérült meg. Fukuzumi autója a levegőbe repült, bal hátsó kereke eltalálta Makino Halóját, majd a sóderágyban kötöttek ki. A Russian Time színeiben versenyző Makino a Motorsport.com számára elmondta, szerinte életmentő volt a fejvédelmi eszköz jelenléte.
„Igen, így gondolom”- mondta. „Amikor először teszteltem a kocsit, nem gondoltam, hogy a Halo jó lenne, mert nehéz bármit is látni tőle, de ma segített. Nagyon fontos – tényleg az. Most már értem, hogyan működik a Halo. Nem tudom, mi történt, de a Halo nélkül szerintem a kerék eltalálta volna a sisakomat. Nagyon meglepő volt, nagy segítség volt a Halo.”
Charlie Whiting, az F2 versenyigazgatója megjegyezte, természetesen kivizsgálják az incidenst.
„A látott fotók alapján úgy fest a baleset, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna, ha nincs fent a Halo”- kezdte. „Ezek az elsődleges eredmények, és a keréknyomok pont ott kezdődnek a Halón, ahogy haladunk hátrafelé a karosszéria irányába, ahol elvégezzük az egyik terheléses tesztet. Még ha nem is mentette meg valójában az életét, elég kellemetlen lehetett volna a Halo nélkül, mindezt a nyomok alapján.”
George Russell, a Mercedes protezsáltja ellenben egy hátrányos vonatkozásra hívta fel a figyelmet a Halo kapcsán.
„Carlos Sainz jó dolgot emelt ki év elején”- fejtette ki Russel. „A Halo miatt kisebb az esélye, hogy esőcseppek kerüljenek a plexidre, potenciálisan visszatartja az esőcseppeket, és lehet, hogy valójában jobban esik, mint gondolnád. Versenyzőként ez az egyetlen referenciád (az esőcseppek a plexin). A 3-as és 4-es kanyarokban eléggé esett. Igazából nem volt olyan sok, hogy hatással legyen ránk, de amikor látod a rostélyodon, akkor ott van fejben az, hogy esik.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.