6 kiesés az F2-ben, Vips győzött Beckmann előtt!

A Forma-2 második bakui sprintversenyén Jüri Vips tudott diadalmaskodni David Beckmann előtt, és csak 16-an értek célba a több biztonsági autós szakaszt is hozó futamon. Holnap délelőtt jön a folytatás!

6 kiesés az F2-ben, Vips győzött Beckmann előtt!

Az F2 délelőtti versenyén Robert Svarcman tudott győzni, és a verseny 10. helyezettje, Viscaal rajtolhatott a pole-pozícióból, majd Vips, Armstrong, Boschung és Pourchaire következett.

A rajt ezúttal sem telt el eseménytelenül, rögtön ütközéseket láthattunk: Csou kipörgette Ticktumot, aminek következtében a kínai versenyző kiesett, ahogy Boschung és Zendeli is. Beckmann Viscaal megelőzésével az élre állt, a további sorrend Vips, Daruvala, Armstrong volt, Svarcman pedig a 10.-ről a 6. helyre jött fel.

Még több F1 hír:

A balesetek miatt bejött a biztonsági autó, Vips pedig Viscaalt támadta a második helyért, és már akkor sikerült megelőznie a hollandot, amikor még a DRS segítségét sem vehette igénybe, Drugovich pedig a hetedik helyre jött fel.

A 6. körben Nissany ment neki Verschoornak, ami miatt ismét bejött a biztonsági autó. Az újraindításnál Viscaal kis híján visszaelőzte Vipset, viszont nem sikerült a manővere, így az ötödik helyre, Armstrong mögé esett vissza. Armstrong viszont összetörte az autóját, ráadásul Lundgaard is hasonlóképpen járt, így jöhetett a VSC-s fázis.

A 11. körben Vips Beckmannt is „levadászta” és megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, így az állás a futam felénél Vips, Beckmann, Daruvala, Viscaal, Svarcman, Lawson volt. Lawson nem sokkal később visszacsúszott Ticktum és Piastri mögé, majd óriási csatában visszaelőzte Piastrit.

 

Az utolsó körökben már nem történt változás az élmezőnyben, így Vips győzött Beckmann és Daruvala előtt, rajtuk kívül Viscaal, Svarcman, Ticktum, Lawson, Piastri, Pourchaire és Drugovich fért még be a top 10-be.

Az F2 főfutamát holnap 10:45-től rendezik, az élről a két Red Bull-junior, Lawson és Vips rajtolhat majd, a második sort pedig Piastri és Pourchaire foglalhatja el.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Estonia Jüri Vips United Kingdom Hitech Racing 21 46'05.704     163.955 15
2 Germany David Beckmann Czech Republic Charouz Racing System 21 46'08.964 3.260 3.260 163.762 12
3 India Jehan Daruvala United Kingdom Carlin 21 46'09.587 3.883 0.623 163.725 10

Hamilton: Egyáltalán nem számítottunk erre…

megosztás
hozzászólás
Svarcman rajt-cél győzelmet aratott az első bakui F2-es sprintversenyen
Előző cikk

Svarcman rajt-cél győzelmet aratott az első bakui F2-es sprintversenyen

Következő cikk

Jüri Vips az F2-es főfutamot is behúzta Bakuban a két Prema előtt

Jüri Vips az F2-es főfutamot is behúzta Bakuban a két Prema előtt
Hozzászólások betöltése