A Ferrari és a Motorsport.com közös, exkluzív streamet mutat Daytonából!

A Ferrari és a Motorsport.com együttműködése alapján a rajongók a két fél jóvoltából élőben láthatják a Ferrari Challenge nevű szezonzáró rendezvényt az egyesült államokbeli Daytona International Speedwayről.

A félig parádéval, félig komoly versenyekkel tarkított Ferrari Challenge szezonzáróját, a Ferrari Finali Mondialit (Ferrari Világdöntők) rendezik meg az amerikai daytonai oválpályán. A rendezvény során három versenyt rendeznek, melynek során kiderül, ki Európa, Észak-Amerika, valamint Ázsia és a csendes-óceáni térség bajnoka.

A "lazább" programok részeként a Ferrari révén most először hajt fel Forma-1-es autó a 31 fokos dőlésű oválpályára, tehát a helyszínen és a számítógép előtt tartózkodó nézők autósport-történeti pillanatnak lehetnek majd szemtanúi. Emellett láthatunk majd egy Ferrari-show-t is, amely során a csapat sztárjai, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen boxkiállásokból és gyors körökből adnak majd ízelítőt.

Ott lesz Daytonában a Ferrari F333 SP is, amellyel az istálló 1998-ban Le Mans-i 24 órás versenyt nyert Didier Theys, Arie Luyendyk, Mauro Baldi és Giampiero Moretti jóvoltából.

Az együttműködésnek köszönhetően akár a több ezer kilométerre, mondjuk Magyarországon tartózkodó érdeklődők is exkluzív tartalmakhoz juthatnak, ugyanis a Motorsport.com 360 fokban rögzíteni képes kamerával közvetíti az eseményt, és interjúkkal is színesíti a közvetítéseket.

Az élő közvetítést itt találjátok majd.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Ferrari
Esemény Daytona
Pálya Daytona International Speedway
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke daytona, daytona international speedway, ferrari, ferrari challenge, kimi raikkonen, sebastian vettel