Mick Schumacher pályafutása második győzelme az F3-ban

Rövid időn belül már a második alkalommal nyert futamot Michael Schumacher 19 esztendős fia az F3-ban.

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Fotót készítette: FIA F3 / Suer

Továbbra sem tudni, hogy Mick Schumacher valaha eljut a Forma-1-ig, de erre nagyon sok ideje lesz, hiszen még 20 esztendős sincs. Ezzel párhuzamosan azonban egyre tapasztaltabb a formulaautók világában, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy magasabb szintre lépjen.

Mick 2017 óta versenyez a nívósnak számító F3-as szériában a Prema Powerteam istálló színeiben. Az első szezonja nem sikerült túl jól, és csak a 12. helyen fejezte be a kiírást, amivel nem különösebben hívta fel magára a figyelmet.

Az idei szezonja sem alakul túl könnyen, de legutóbb Spa-Francorchampsban már megízlelhette azt, hogy milyen futamot nyerni az F3-ban. Ez a második futamon sikerült neki, amire szüksége is volt, hiszen az elsőt nem tudta befejezni.

Ezen a hétvégén Silverstone-ban vendégeskedik a junior-széria, és Schumacher győzelemmel indított, amivel sok fontos pontot szerzett.

A német versenyző külön dicséretet érdemel, mert mindent jól kezelt a verseny ideje alatt, amit domináns módon nyert meg.

„Boldog és elégedett vagyok. Volt egy jó startom, és sikerült szert tennem egy kis előnyre a többiek előtt. Kontroll alatt tartottam az eseményeket. Közben a fiúk közelebb kerültek, ami miatt újra elkezdtem nyomni, és ismét elléptem.”

Juri Vips esélyes lehetett volna arra, hogy megizzassza a társát a győzelemért, de az első kanyarban bajba került. Ettől független megdicsérte Schumachert, aki szerint jó munkát végzett.

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Fotó készítője: FIA F3 / Suer

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Liberty tárt karokkal fogadná Schumacher fiát az F1-ben
Következő cikk Mick Schumacher bajnokaspiránssá vált a Formula 3-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország