Jelentés a versenyről

Hauger magabiztos vezetéssel nyerte az F3-as főfutamot Barcelonában

A norvég Dennis Hauger az élről rajtolva nyerte meg az F3 idei első főfutamát Barcelonában, miután magabiztos teljesítményt nyújtott, így nem volt kérdés, hogy ő ünnepelhet majd a pódium legfelső fokán. Mögötte Jack Doohan és Matteo Nannini ért célba. Tóth László nyugodt versenyt futva a 26. lett.

Dennis Hauger, Prema  Racing

Dennis Hauger, Prema Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A vasárnapi verseny rajtrácsa még a pénteki időmérő edzés végeredményének megfelelően alakult ki, és mivel ez a főfutam, ezért ezen a viadalon osztják ki a legtöbb pontot is. A győztes 25 egységet zsebelhetett be a sprintfutamok 15 pontjával szemben.

Az első rajtkockából Dennis Hauger vághatott neki a versenynek, mellőle pedig a szintén Red Bull-junior, Jack Doohan indult. Tóth László pedig a 27. pozícióból várhatta a lámpák kialvását. A rajt problémamentesen zajlott, ami nagy szó, hiszen 30 autó van a mezőnyben.

Hauger kicsit rosszul indult el, és egy adott ponton az első négyes teljesen egymás mellett haladt az 1-es kanyar felé, végül azért Hauger mégis megtartotta a vezető helyét, míg mögé Martins és Nannini jött föl. Doohan negyediknek esett vissza.

További híreink:

Később aztán Martins szélesre futott az utolsó sikánból kijövet, így Nannini elment mellette. Tóth László veszített egy-két helyet a startot követően, de aztán különböző események miatt vissza tudott jönni 27.-nek.

A bajnokságot vezető Olli Caldwell és Clément Novalak az ötödik, illetve a hetedik helyen haladtak az első köröket követően, miközben Arthur Leclerc próbált feljebb zárkózni a középmezőnyből. Több előzést is bemutatott, például a nagy visszatérő, Juan Manuel Correa mellett is elment.

Kellett is volna neki a jó eredmény, hiszen az első két futamon nem tudott pontot szerezni, így máris nagy lemaradást szedett össze a bajnokságban. A kilencedik körben pedig Doohan visszavette Martins-től a dobogó legalsó fokát érő harmadik pozíciót.

 

Az ausztrál azonban ezek után sem állt meg, és három körrel később már feljött másodiknak, miután Nanninit is lehagyta. Az élen mindeközben Hauger már magabiztos, három másodperces előnyt épített ki, és a győzelmét nem igazán veszélyeztette semmi.

Mögötte azonban szép kis DRS-vonatok alakultak ki, és a fiatal pilóták mindent megpróbáltak, hogy előrébb kerüljenek. Caldwellnek sikerült is lehagynia Martins-t a negyedik helyért. A végén aztán az élmezőnyben már nem történt változás.

Dennis Hauger tehát simán nyerte meg a versenyt, és ezzel át is vette a vezetést a bajnokságban. A második Doohan, a harmadik pedig Nannini lett. A legjobb ötbe még Caldwell és Martins fért be. A nagy nevek közül David Schumacher a 12., míg Arthur Leclerc a 13. lett. Tóth Laci pedig végül a 26.-ként zárta a barcelonai hétvégéjét.

Legközelebb majd Franciaországba látogat el az F3 mezőnye június végén.

A futam végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph
1 Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 22 -      
2 Australia Jack Doohan Italy Trident 22 3.700 3.700 3.700  
3 Italy Matteo Nannini Germany HWA AG 22 6.100 6.100 2.400  
4 United Kingdom Olli Caldwell Italy Prema Powerteam 22 8.100 8.100 2.000  
5 France Victor Martins Netherlands MP Motorsport 22 11.500 11.500 3.400  
6 United Kingdom Clement Novalak Italy Trident 22 12.300 12.300 0.800  
7 Denmark Frederik Vesti France ART Grand Prix 22 13.400 13.400 1.100  
8 Caio Collet Netherlands MP Motorsport 22 14.000 14.000 0.600  
9 United States Logan Sargeant Czech Republic Charouz Racing System 22 15.400 15.400 1.400  
10 Czech Republic Roman Stanek United Kingdom Hitech Racing 22 15.400 15.400 0.000  
11 Russian Federation Alexander Smolyar France ART Grand Prix 22 16.000 16.000 0.600  
12 Germany David Schumacher Italy Trident 22 16.600 16.600 0.600  
13 Arthur Leclerc Italy Prema Powerteam 22 17.200 17.200 0.600  
14 United States Juan Manuel Correa France ART Grand Prix 22 21.200 21.200 4.000  
15 Ayumu Iwasa United Kingdom Hitech Racing 22 26.100 26.100 4.900  
16 United Kingdom Jonny Edgar United Kingdom Carlin 22 31.700 31.700 5.600  
17 Oliver Rasmussen Germany HWA AG 22 32.300 32.300 0.600  
18 Jak Crawford United Kingdom Hitech Racing 22 32.600 32.600 0.300  
19 Brazil Enzo Fittipaldi Czech Republic Charouz Racing System 22 33.200 33.200 0.600  
20 Tijmen van Netherlands MP Motorsport 22 33.800 33.800 0.600  
21 Australia Calan Williams Switzerland Jenzer Motorsport 22 34.000 34.000 0.200  
22 Ido Cohen United Kingdom Carlin 22 37.200 37.200 3.200  
23 Reshad de Czech Republic Charouz Racing System 22 37.900 37.900 0.700  
24 Pierre-Louis Chovet Switzerland Jenzer Motorsport 22 38.500 38.500 0.600  
25 Amaury Cordeel Spain Campos Racing 22 39.200 39.200 0.700  
26 László Tóth Spain Campos Racing 22 40.500 40.500 1.300  
27 Filip Ugran Switzerland Jenzer Motorsport 22 53.600 53.600 13.100  
28 Rafael Villagómez Germany HWA AG 21 1 lap      
29 Italy Lorenzo Colombo Spain Campos Racing 21 1 lap      
30 United States Kaylen Frederick United Kingdom Carlin 21 1 lap      

Button is megszólalt Hamilton 100 pole-ja kapcsán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher ütközött Fittipaldival, Caldwell nyerte az F3 drámai futamát
Következő cikk Nagy Dani remek hétvégét zárt a TCR Europe-ban, harmadik az összetettben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország