Jelentés a versenyről

FRISSÍTVE: F3: Kizárták a Williams győztes ifijét, Montoya először a dobogón!

A Williams-junior Franco Colapinto egy másik Williams-junior Zak O’Sullivan előtt nyert a Forma-3-as ausztrál sprinten, azonban később műszaki hiba miatt kizárták a versenyből, Sebastian Montoya pedig első dobogóját szerezte a sorozatban.

Franco Colapinto, MP Motorsport

Magyar idő szerint éjjel 1:45-kor vette kezdetét a Forma-3-as ausztráliai sprintfutam, amit a korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya fia, Sebastian Montoya kezdhetett meg az első helyről. Mellőle Goethe rajtolt, majd Collet, Browning, Beganovic és Colapinto következett, a főfutamos pole-t megszerző Bortoleto pedig a 12. helyről indulhatott.

A rajtnál Montoya meg tudta tartani a vezetést, Goethe pedig a kavicságyban ragadt, miután nem tudta bevenni az egyik kanyart az 1-es szektorban, mivel defektet kapott, miután összeért Browninggal.

Emiatt bejött a safety car, miközben az állás Montoya, Browning, Collet, Colapinto, Aron, O’Sullivan volt. Mini 3 helyet javítva a 7., Bortoleto 2 helyet javítva a 10. helyen állt.

Még több hír:

Az újraindítás után Montoyát Browning támadta keményen, azonban a brit tehetség hibázott, egy rázókő megdobta az autóját, és az 5. helyre esett vissza. Collet a kavicságyra futott, emiatt jelentősen hátraesett, és elvesztette a pontszerzési esélyeit.

Montoya így sem menekült meg, ugyanis Colapinto egy szép manőverrel átvette tőle a vezetést. A 6. körben Cohen törte össze az autóját, ezért újra bejött a safety car, ekkor az állás Colapinto, Montoya, O’Sullivan, Aron, Browning, Mini volt.

A safety car utáni újraindításnál Beganovic előzte meg Minit és Browningot, így feljött az 5. helyre, Tommy Smith pedig a célegyenesben törte össze az autója hátulját, így harmadszor is bejött a safety car, ami mögött Colapinto, Montoya, O’Sullivan, Aron, Beganovic, Mini volt az állás, Browning egy megcsúszás miatt a 11. helyig esett vissza.

További híreink:

Az újabb újraindítás után még 4 kör volt hátra a versenyből, Colapinto rögtön el tudott nyúlni az üldözőktől, O’Sullivan pedig kemény küzdelemben vette át a második helyet Montoyától, a csata közben össze is értek.

Beganovic a premás csapattársát, Aront támadta a negyedik helyért, de nem sikerült előznie, sőt Mini is elment mellette, miután szélesre futott. Garcia a falba csúszott, ezért újra bejött a biztonsági autó, és mögötte is intették le a versenyt.

Végül tehát Colapinto nyert a másik Williams-junior O’Sullivan előtt, Montoya pedig a dobogó legalsó fokán végzett. Aron a negyedik, Mini az ötödik, Beganovic a hatodik lett, rajtuk kívül Bortoleto, Fornaroli, Boya és Saucy szerzett pontot.

A hétvége utolsó F3-as futamát vasárnap 1:05-től rendezik, addig is a Forma-2 szombaton 5:20-tól rendezi a sprintfutamát, a Forma-1-es időmérő edzés pedig 7 órakor kezdődik.

FRISSÍTÉS:

Az FIA műszaki delegáltjai megvizsgálták az autókat és arra jutottak, hogy az MP Motorsport autóin úgy javítottak meg egyes alkatrészeket, hogy azok módosultak és eltérnek a Dallara eredeti dizájnjától.

Emiatt Colapintót, a 9. helyen végző Mari Boyát és a 11. helyen célba érő Jonny Edgart diszkvalifikálták a versenyből, ezzel a győztes a szintén a Williams akadémiáját képviselő Zak O’Sullivan lett, mögötte Sebastian Montoya örökölte meg a második helyet és a Premából Paul Aroné a harmadik pozíció. Az MP Motorsport még fellebbezhet az ügyben.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Argentina Franco Colapinto Netherlands MP Motorsport 20 -       10
2 United Kingdom Zak O'Sullivan Italy Prema Powerteam 20 0.4 0.400 0.400   9
3 Colombia Sebastian Montoya Hitech Pulse-Eight 20 0.7 0.700 0.300   8

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F3: Három piros zászló az ausztrál időmérőn, Alonso protezsáltjáé a pole!
Következő cikk F3: Bortoleto győzött, a 30. helyről szerzett pontot a spanyol tehetség!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország