Jelentés a versenyről

F3: Hiába ért be elsőként, csak 8. lett Mini, Bortoleto a győztes!

A futam nagy részében az Alpine-junior Gabriele Mini vezetett, azonban a rajtprocedúra megsértése miatt 5 másodperces büntetést kapott. Ezzel is meglett volna a második-harmadik hely, de bejött a safety car, így csak nyolcadik lett a peches olasz, így Bortoleto nyert Goethe és Beganovic előtt.

Gabriel Bortoleto,  Trident

Formula Motorsport Ltd

A bahreini vasárnapi pályaprogram a Forma-3-as főfutammal vette kezdetét, ahol Mini indulhatott az első helyről, mellőle Bortoleto várhatta a lámpák kialvását. Saucy a harmadik, Goethe a negyedik, Barter az ötödik helyről indulhatott.

Mini első köre nem sikerült jól, a rajtnál Bortoleto, pár kanyarral később Saucy is megelőzte, Goethe maradt a negyedik, őt Fornaroli és Frederick követte, míg a Ferrari-junior Beganovic a hetedik pozícióban haladt.

Saucy és Mini sokáig csatázott egymással, majd egy szép manőverrel az olasz feljött a második helyre. Eközben Bortoleto az élen 3 másodperc feletti előnyre tett szert, pedig még csak a 4. körben jártunk.

Még több hír:

Frederick Fornaroli megelőzésével feljött az 5. helyre, Barter pedig defektet kapott és a mezőny végére esett vissza. A 7.körben Smith ütközött Boyával, előbbi megpördült és a pályán ragadt, utóbbi a sérült autójával állt félre – emiatt bejött a biztonsági autó. Smith később újra tudta indítani az autóját, de nagyon messze került a mezőnytől.

A biztonsági autós fázis alatt derült ki, hogy a rajtprocedúra megsértése miatt 5 másodperces büntetést kap Mini, aki az újraindításnál megelőzte Bortoletót és az élre állt, mögöttük Saucy, Goethe, Frederick és Beganovic jött.

Goethe Saucyt megelőzve jött fel a harmadik, Beganovic pedig Frederick megelőzésével jött fel az ötödik helyre, miközben a vezető Mini, Bortoleto kettős több másodperces előnyt épített ki az élen.

Browning és Montoya is erős felzárkózást produkált, előbbi a hatodik, utóbbi a kilencedik pozícióban állt, amikor még 3 kör volt hátra a futamból. A csatározások közepette Fornaroli kapott defektet, így visszaesett a mezőny végére.

További híreink:

Saucy a negyedik helyet sem tudta megtartani, Beganovic előzte meg, majd Smith egy újabb összeérést követően ismét a pályán maradt, ráadásul Flörsch felfüggesztése is kitört, miután ráhajtott a rázókőre, ezért a safety car mögött intették le a futamot. 

Mindez Gabriele Mini számára járt tragikus következményekkel: az olasz az 5 másodperces büntetése miatt csak a nyolcadik lett. A versenyt tehát Bortoleto nyerte, Goethe a második, Beganovic a harmadik helyen végzett, a további pontszerzők: Saucy, Browning, Marti, Frederick, Mini, Montoya, Aron.

A Forma-3-ban most egy közel egyhónapos szünet következik, a sorozat második fordulóját Ausztráliában fogják rendezni április elején. Ma még a Forma-1 előtt a Forma-2-ben is versenyt rendeznek, 11:20-kor indul a futam, amit az M4 Sport élőben közvetít.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Gabriel Bortoleto Italy Trident 22 -       25
2 Oliver Goethe Italy Trident 22 0.8 0.800 0.800   18
3 Dino Beganovic Italy Prema Powerteam 22 1.1 1.100 0.300   15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Spanyol győzelem a Formula 3 balesetekkel tarkított nyitófutamán!
Következő cikk F3: Három piros zászló az ausztrál időmérőn, Alonso protezsáltjáé a pole!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország