Jelentés a versenyről

Mick Schumacher defektet kapott az első körben, nem szerzett pontot

Az F3 első hockeinheimi futamán még nem biztosította be a bajnoki címét Mick Schumacher, akinek az első körös incidensét követően a mezőny legvégéről kellett felzárkóznia, végül a 12. helyen zárt.

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

FIA F3 / Suer

Az F3 első hockenheimi futamán Zhou indult a pole-ból, Mick Schumacher a 7., Dan Ticktum a 9. helyről rajtolt. Kettejük között 49 pont volt a futamot megelőzően.

A rajtnál Zhou az élen maradt, Mick Schumacher pedig nem volt rest, rögtön támadta az előtte lévőket. Azonban összeért Armstronggal, az autója megsérült, ezért be kellett jönnie a bokszba, majd kijött a pályára a biztonsági autó.

Még több hír:

Így Micknek a mezőny végéről kellett felzárkózni, a Red Bull juniorja, Dan Ticktum a 6. helyről várta az újraindítást.

Ticktum az újraindítást követően kicsit kiszélesítette a pályát, de látszólag nem lett baja az autójának, maradt a hatodik pozícióban.

Alig pár perccel később Ferdinand Habsburg adta fel a versenyt egy ütközést követően, így újra bejött a safety car, Schumacher már a 17. helyen állt.

Az újraindításnál Ticktum nyert egy pozíciót és feljött az 5. helyre. Mick Schumacher a mezőny hátsó felében bátran versenyzett és több szép előzést is bemutatott. Például Andrest gyönyörűen beültette a hintába, amivel feljött a 14. helyre.

Dan Ticktum élvezetes csatát vívott Palou-val a negyedik helyért, Mick Schumacher pedig próbálta tartani a 12. helyet.

A futamon már nem volt változás, a két bajnokaspiráns így az ötödik, illetve a tizenkettedik helyen ért célba, a bajnoki cím sorsa így még nem dőlt el, a „rookie champion”, vagyis az újoncok bajnoka viszont Robert Shvartzman lett. A futamot Zhou nyerte meg Shvartzman és Vips előtt.

A végeredmény: Zhou, Shvartzman, Vips, Palou, Ticktum, Aron, Fenestraz, Troitckii, Ahmed, Vesti.

Az F3 idei szezonjából még 2 futam van hátra, Mick Schumacher pedig egyelőre nem bajnok, de toronymagas esélyes, hiszen 39 pontos előnnyel rendelkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pole pozíció 17 hónappal a horrorbaleset után
Következő cikk Mick Schumacher az F3-as bajnoki címe után: "Ezt nehéz szavakkal leírni"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország