David Vidales nyerte az F3 sprintfutamát Barcelonában

Szombat délelőtt rendezték az F3 sprintfutamát Barcelonában, ahol egy izgalmas és akciókkal teli futamon szerzett győzelmet David Vidales a Campos Racing és jómaga hazai pályáján. A 20 éves pilóta a pole-ból rajtolva tartotta maga mögött a premás Crawfordot.

FTRVJv1XwAAAszc.jfif

Az F3-as sprintfutamot Vidales kezdhette az élről és a rajt után meg is tartotta első helyét Correával szemben. Szmoljar agresszívan próbált előre törni és a kilencedik helyről a hatodikig kapaszkodott fel az első körben. A mezőny szépen eljött, Correa pedig elkezdett leszakadni.

A harmadik helyért Crawford és Frederik küzdött, Hunter Yeany pedig kénytelen volt a negyedik körben a bokszba hajtani egy új orrkúpért, ugyanis valakivel összeütközött. Crawford az ötödik kör elején megpróbálkozott egy előzéssel Correával szemben és sikerült is neki.

Frederik is megpróbált Correa után menni, de közben figyelnie kellett hátrafelé is, ugyanis érkezett mögötte Collet. Szmoljar ekkor már szintén megérkezett a dobogóért küzdő csoporthoz, Correa viszont jelezte, hogy nincs első tapadása hat kör után.

Még több F1 hír:

Victor Martins a tizedik helyen lelassult, a bajnokság éllovasa nem örülhetett, ugyanis fontos lett volna pontot szereznie. Egy körrel később Colapinto autója is meghibásodott, az argentin-olasz a célegyenesben lassult le és az autóról lerobbant a motorborítás.

A tizenegyedik körben Crawford megérkezett Vidales mögé és elkezdte támadni őt. Egy körrel később Crawford a célegyenes végén a külső íven bevetődött, de nem maradt számára hely, így lecsúszott a pályáról és nem tudta bevenni a kanyart. A rádión Crawford levezetésre panaszkodott, de Vidales nem tért le a saját ívéről.

Collet a tizenharmadik körben megelőzte Fredericket az MP Motorsport autójával. Correa egy kis lélegzetvételhez jutott, de Collet elkezdett zárkózni mögé, míg Ushijiama megelőzte Bermert és feljött a tizedik helyre. A japán-amerikai a tizenhatodik helyről rajtolt, így ez igencsak szép teljesítmény.

Arthur Leclerc is próbált felérni, Fredericken jutott túl a tizenhetedik körben, így már a hatodik helyen állt. Vidales az élen magabiztosan vezetett a Premát maga mögött tartva, Crawford nem tudott az első támadás után ismételni, igaz az FIA elkezdte vizsgálni a szituációt.

A tizenkilencedik körben Correa nem tétovázott és bevetődött Szmoljar mellé. Az előzés kétes volt, de egyelőre megúszta Correa. Vidales közben megkezdte az utolsó körét és magabiztosan nyerte meg a futamot Crawford és Collet előtt.

 

Fotó: Formula 3 - Twitter

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F2: Doohan a pole-ban a Red Bull és a Mercedes juniorja előtt, 23 ezred döntött!
Következő cikk F2: Domináns Drugovich-győzelem, ismét eldobta a Red Bull juniorja!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország