Furcsa baleset miatt diszkvalifikáltak egy pilótát Bakuban pénteken

Az F2-ben versenyző Sean Galael egy nagyon furcsa és veszélyes baleset okozója volt Bakuban.

Sean Gelael, PREMA RACING

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Galael a bakui pályán a hetedik kanyarnál fulladt le, többen is a segítségére siettek, hogy eltolják az útból az autót. Azonban az autó két oldalán elhelyezkedő munkások egy adott pillanatban a hátsó kerék útjába kerültek, az autó pedig földhöz csapta őket. Az eset után piros zászlóval szakították meg az edzést, Galael pedig a vizsgálatok után súlyos büntetést kapott.

A versenyző a segítséggel még vissza tudott menni a bokszba, de az edzés hátralévő részében már nem szerepelhetett, és az eredményeit is törölték.

"Miközben a bírók egy biztonságos helyre akarták eltolni az autót, Galael beindította azt, aminek egy veszélyes szituáció lett az eredménye. Utána már nem szerepelhetett az edzésen, később pedig úgy döntöttek, hogy az eredményeit is törlik, de a stewardok engedélyével a holnapi Feature Race startján a mezőny végéról indulhat" - szól a hivatalos közlemény.

Még több hír:

"Remélem, hogy ezzel véget ért a balszerencsém. Türelmet és kitartást tanul az ember az ilyen esetekből, és bízom benne, hogy így is összejön a pontszerzés" - mondta a vétkes versenyző.

"Sajnálom, mert úgy érzem, hogy a szabadedzésen jól ment. Az időmérőn viszont a 8-as kanyart akartam bevenni, és egy lassabb szakaszon egyszerűen leállt a motor. Nem tudom, mi történt" - jelentette ki az indonéziai versenyző.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher a pole-ból indulva 6. lett Bahreinben
Következő cikk Sokba került Mick Schumachernek a bakui hiba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország