Vasárnap végre bejelentést tesz az F1-es szerepvállalásáról a Rich Energy

Vasárnap végre lehull a lepel a Rich Energy Forma-1-es szerepvállalásáról, miután hónapok óta hangoztatja Williams Storey, hogy visszatérnek a Forma-1-be.

William Storey, CEO Rich Energy

William Storey, CEO Rich Energy

Jerry Andre / Motorsport Images

A Haas a 2019-es szezon elején kötött főszponzori megállapodást a Rich Energy-vel, azonban a kétes hátterű cég már a szezon közben felbontotta a szerződését az amerikai alakulattal.

Az alapító-tulajdonos William Storey-nak még a saját befektetőit is ki kellett vásárolnia, hogy ismét ő irányíthassa a céget, arról nem is beszélve, hogy továbbra sem találkoztak sokan a Rich Energy termékeivel a boltok polcain.

Ennek ellenére Storey már hetek óta azt hangoztatja, hogy egy év szünet után idén visszatérnek a Forma-1-be, most pedig kiderült az is, hogy vasárnap délután végre valóban megteszi erről a bejelentést a brit márka.

 

Arról továbbra sincsen információink, hogy melyik csapat lehet a szerencsés kiválasztott, már ha persze csapatról van szó, mivel a Williams és az akkor még Racing Point már egyszer visszadobta a Rich ajánlatait.

A Ferrari elnöke szerint Marchionne ilyen világot álmodott meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk 8 szponzort vesztett 2021-re az Alfa Romeo F1-es csapata
Következő cikk Csökkentek a McLaren Racing veszteségei a 2019-es évben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország