Tovább nőtt a Forma-1 helyszíni nézőinek száma

2018-hoz képest ismét sikerült előrelépni, a Forma-1-et a 21 helyszínen 1,85 százalékkal követték többen idén, mint egy évvel korábban.

A huge crowd gathers for the podium ceremony

A huge crowd gathers for the podium ceremony

Jerry Andre / Motorsport Images

A Forma-1 a fejlődés érdekében folyamatosan igyekszik új piacok felé nyitni, a sportág 2020-ban már 22 helyszínen áll meg. Idén azonban még 21 pályán zajlott a verseny, amelyet ebben az évben a helyszíneken többen követtek, mint 2018-ban.

Tavaly összesen 4 millió 164 ezer 948 jegyet adtak el a 21 futamra, ez idén 1,75 százalékkal nőtt, és ehhez még jönnek a Paddock Club jegytulajdonosai, akik még egy tizedet dobnak a különbségen. Ez annak fényében értékelendő, hogy idén a tájfunfenyegetettség miatt egészében elmaradt a japán szombat.

Idén három nagydíj hétvégén is átlépte az össznézőszám a háromszázezret, Silverstone-ban (351 ezer), Mexikóban (345 ezer) és Ausztráliában (324 ezer), míg további nyolc hétvége vonzott több mint 200 ezer embert a pályákra, a hungaroringi 230 ezret.

Még több F1 hír:

A futamokat tekintve a montreali versenyen volt a legnagyobb növekedés egy éven belül, 14,69 , a Magyar Nagydíjon ez a szám 9,52 százalék. Csak a vasárnapokat tekintve 1,7 millió volt a látogatottság, ami 4 százalékos növekedést jelent.

Idén is a silverstone-i futam vonzotta a legtöbb nézőt (141 ezer), majd Mexikóváros, Austin, Szingapúr és a Spa következett, még mind 100 ezresnél nagyobb látogatóval.

"2019 egy újabb remek év volt a Forma-1 számára, és örömmel látjuk, hogy ismét több mint 4 millió néző látogatott el a 21 versenyre" - mondta Sean Bratches igazgató.

"Ez az év hihetetlen volt, és már most előre tekintünk a következőre, amelyben Hanoi és Zandvoort csatlakozik a 22 futamos új naptárhoz, a sportág 70. születésnapja alkalmával."


Lewis Hamilton és Valentino Rossi a múlt héten egy napra gépet cserélt, és mindketten kipróbálhatták a másik királykategóriában magukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone megregulázta Hamilton tevékenységeit is
Következő cikk A Haas tudja, 2021-ben sem valószínű a győzelmük az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország