Rich Energy: „nagyon izgatottak vagyunk, hogy visszatérhetünk az F1-be”

William Storey, a Rich Energy alapítója és vezérigazgatója kijelentette, hogy 2021-ben ismét szerepet vállal a „világ legjobb energiaitala” a Forma-1-ben.

William Storey, CEO Rich Energy

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A 2019-es szezon elején a Haas egy új névadó szponzort jelentett be, az akkor még nagyrészt ismeretlen Rich Energy személyében. Az amerikai csapat azonban csúnyán befürdött a kétes hátterű William Storey vezette márkával, akikről először az derült ki, hogy egy biciklimárkáról koppintották a logójukat, majd Storey a vezetőség beleegyezése nélkül, a Twitteren szakított a Haasszal, a csapat eredménytelenségére hivatkozva.

A Haas a hírek szerint végül egy pennyt se látott a megállapodásból, a cég vezetői pedig állítólag először menesztették Storeyt, majd az végül visszavásárolta magát a cég élére.

Storey pár nappal ezelőtt jelentette be Twitter oldalán, hogy hamarosan visszatér a Forma-1-be, most pedig egy videóüzenetben mondta el, hogy az idei szezonban ott lesz szponzorként a mezőnyben.

 

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy visszatérhetünk a Forma-1-be, és várjuk már, hogy versenyképesek legyünk” – mondta a nem éppen jó minőségű videóban Storey. Arról nem beszélt, hogy melyik csapat lehet a „szerencsés” kiválasztott, és azt is csak egy Twitter kommentből tudjuk, hogy elmondása szerint február első hetében lesz a bejelentés.

Erre nem képes még Grosjean a sérült kezével.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Érdekes poszt az F1-ből botrányosan távozó cégtől: visszatérnek?
Következő cikk 2021-ben visszatérhet a Ferrari autóira a kétes hátterű szponzori logó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország