Nullszaldós lett a Haas, de 2020-ban több kell, hogy ne legyenek veszteségesek

A Haas csapatának bevétele körülbelül ugyanannyi volt 2019-ben, mint amennyi kiadásuk volt, azonban a gyengébb szereplés miatt 2020-ban kevesebb pénzdíjat kapnak, emellett a Rich Energy távozása miatt szponzorokat is kell találniuk, hogy ne legyenek veszteségesek.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Gene Haas marketingeszközként használja az F1-es csapatát, az istálló koncepciója pedig a költséghatékonyságra és a kiszervezésre épül. Az amerikai istálló a listázott alkatrészeket a Dallarától szerzi be, a hajtásláncot és a nem listázott alkatrészeket pedig a Ferraritól, emellett a maranellóiak szélcsatornáját is használják.

Bár a Haas gyors fejlődést mutatott be, és a harmadik szezonjukban, 2018-ban a konstruktőri ötödik helyen végeztek, 2019-ben már nem sikerült annyira jól a szezonjuk. Az autót érintő problémák pedig a 2020-as bevételeikre lesznek negatív hatással – ekkor ugyanis a konstruktőri kilencedik helyért járó összeget „markolhatják fel”.

Még több hír:

Emellett a Rich Energyvel történt szakítás eredményeképpen a 2019-es évhez képest becslések szerint 10 millió dollárral kevesebbel gazdálkodhatnak majd.

A csapat megtartotta a 2019-es párosát, azaz Romain Grosjeant és Kevin Magnussent, ahhoz pedig szponzorokat kellene szerezniük, hogy ne veszítse el a csapat Gene Haas támogatását – mivel a főszponzor elvesztése és a gyengébb konstruktőri eredmény miatt nehezebb helyzetben lehetnek 2020 végén.

További híreink:

2021-től bevezetésre kerül a költségvetési sapka, viszont ez nem lesz túl nagy hatással a Haasra, mivel most sem érik el a 175 millió dollárt, emellett az új szabályok támogatják a kiszervezést, így a Haas ilyen szempontból jó helyzetben lehet 2021-től.

A RaceFans grafikája szerint a csapat költségvetése 2018-ról 2019-re 130 millió dollárról 150 millió dollárra nőtt, és a bevételük is körülbelül 150 millió dollár volt, tehát nullszaldós volt számukra az év.

A FOM-tól 70, a Haastól 60, a Rich Energytől és más szponzoroktól pedig 20 millió dollár érkezett a csapathoz. Az alkalmazottaik száma 250-ről 260-ra nőtt, egy pontjuk pedig 5,35 millió dollárba került.


Hamarosan kezdetét veszi a 2020-as Dakar-rali, amiben többek között Fernando Alonso is rajthoz fog állni a Toyota színeiben. Egy verseny, ami semmi máshoz nem hasonlítható.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 155 millió dollárt költhet Räikkönen csapata a Forma-1-ben
Következő cikk A Racing Point jó évet zárt, de a java még csak most jön

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország