Nehéz anyagi helyzetben Zandvoort

A Holland Nagydíj rendezési költségei magasabbak a vártnál, és úgy tűnik, hogy nem lesz elég az a 4 millió euró sem, amit erre a célra szántak, tehát nehéz helyzetben vannak.

Zandvoort from the air

Zandvoort from the air

motosport.com

Tavasszal jelentették be, hogy 35 év után visszatér a Holland Nagydíj a Forma-1-be, a helyszín pedig Zandvoort lesz. Zandvoort 3 éves szerződést kötött az F1-el, amely a jövőben meghosszabbítható lehet. Az eredeti tervek szerint a kormányzati hatóságok és Észak-Holland tartomány is be fog szállni pénzzel a projektbe.

Zandvoort 4 millió eurót akart szánni a projektre, azonban ez az összeg nem volt elég – derült ki egy nemrégiben megjelent beszámolóból. Ezenfelül az is kiderült, hogy néhány költséget nem kalkuláltak bele a költségvetésbe, míg más összegek magasabbak lettek a vártnál. A beszámoló azzal zárul, hogy „kérdéses a forma-1-es büdzsé”.

 

A Holland Nagydíj szervezői előre azt javasolták, hogy a lehető legtöbb szurkoló válassza majd a tömegközlekedést a verseny helyszínére való kijutás során, de ehhez fejleszteniük kell a vasúti infrastruktúrát, hogy az megnövekedett forgalomnál, csúcsidőben is működőképes legyen.

Csak ennek a feladatnak a kivitelezéséhez már 7 millió euróra van szükség. A kormány kész arra, hogy ebből 2,35 milliót vállaljon, a fennmaradó összeget pedig Zandvoortnak és az Észak-Holland tartománynak kellene állnia, azonban úgy tűnik, hogy ők nem tudják vállalni ezt a költséget.

További híreink:

Jelenleg nem egyértelmű, hogy mekkora a költségvetési hiány, de Zandvoort megígérte, hogy októberre elvégzik a számításokat.


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica a visszatérése óta most először volt igazán agresszív? (videó)
Következő cikk Amikor egy F1-es versenyző reszket a hideg „kádban”: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország