Minden eddiginél több pénzt ölt tavaly a Red Bull F1-csapatába

A Red Bull 2018-ban több pénzt küldött zászlóshajójának számító F1-csapatába, mint bármikor, mióta az energiaitalgyártó 2004-ben felvásárolta a csapatot, derül ki a cég nemrég közzétett, és az Independent által megvizsgált könyveléséből.

The mechanics for Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, on the grid with his car

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull Technology nemrég közzétett könyvelése szerint 2018-as kiadásaik 8,9%-os növekedéssel 304.2 millió fontot (körülbelül 111 milliárd forintnak megfelelő összeget) adtak ki 2018-ban, ami eddigi legnagyobb költségük. Ebbe az egyéb Red Bullhoz szorosan köthető dolgok mellett - például a besegítés az Aston Martin Valkyrie fejlesztésébe - a Red Bull forma-1-es csapatának költségeit is fedezte.

Mivel 2018-ban a csapat négy versenyt nyert, amely eggyel több, mint előző évben, így magasabb teljesítménybónuszokat kellett versenyzőinek kifizetnie, A nagy része az összegnek azonban így is a személyzet fizetésére, illetve fejlesztésre ment el. A csapat 16 új alkalmazottat vett fel, akikkel együtt így a munkabérekből származó kiadás 84,4 millió fontra ugrott, ebben benne van a csapatfőnökök között legmagasabb bérrel rendelkező Christian Horner havi 3.4 millió fontja.

Még több F1 hír:

A fejlesztésnek a költsége is nőtt 10,2 millióval, így 2018-ban erre már 118,1 millió font volt a keret. Ez az az összeg, amibe például a Valkyrie tervezésébe való befolyás is beletartozik, de a csapat a Sunseeker új yachtjainak a kifejlesztésébe is besegítettek. Nehéz elhinni, de a cég így is tízmillió fontos adózatlan profittal zárta az évet.

A 314 millió fontos bevétel nagy részét a szponzori támogatások (mint például a TAG Heueré), a pénzdíjak, illetve a magától a Red Bulltól kapott pénz a névadásért, illetve amiért az autójukon hordozzák logójukat. Ez utóbbi 104 millió fontot tesz ki, ami több, mint tíz százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest, ám kérdéses, ez a tendencia a 2021-es szabályok - és vele a költségvetési sapka - elfogadásával is folytatódni fog-e.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault nem szenved anyagi károkat a McLaren távozása miatt
Következő cikk 2021-től jöhet a Miami Nagydíj az F1-ben: itt a pálya!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország