Elemzés

Milyen taktikával állhatnak elő a Forma-1-es csapatok a költségsapka ismeretében?

2021 lesz az első év, amikor már érvényben lesz a költségvetési sapka, amelynek összege az első évben 145 millió dollár lesz. Viszont mivel a 2022-es autókat csak 2021-től lehet fejleszteni, és idén lehet utoljára annyit költeni a csapatoknak, amennyit csak akarnak, más taktikát választhatnak a különböző istállók. Erről az Auto Motor und Sport készített elemzést.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Zak Mauger / Motorsport Images

A Forma-1 története során még sosem volt akkora átalakulás, mint amekkora 2021-ben, majd 2022-ben fog érkezni a sportba. 2021-től az FIA néhány kivétellel csak 145 millió dollár elköltését fogja engedélyezni évente a csapatoknak, a kivételek közé tartoznak többek között a versenyzői fizetések és a motorfejlesztésre költött összegek. Ezeknek a lépéseknek az a céljuk, hogy valamennyivel igazságosabb legyen a formulaautózás királykategóriája.

A második „vágás” 2022-ben fog következni, amikor a szabályok megváltoztatásának következtében az autók máshogy fognak kinézni, és lassabbak is lesznek, mint jelenleg. A szabályhozók a változtatásoktól azt remélik, hogy ezeknek köszönhetően könnyebb lesz előzni, a pályákon pedig jobb versenyzést láthatnak majd a szurkolók.

Tehát ezek a Forma-1 hosszú- és középtávú tervei, viszont mi a helyzet a rövidtávú kilátásokkal? A Forma-1 reméli, hogy idén legalább 15 versenyt meg tudnak rendezni, ugyanis ez a versenymennyiség biztosítana elég TV-s és szponzorbevételt, és valószínűleg így a rajtrács mind a 10 csapata megmenekülne.

Feltételezve, hogy a Forma-1 meg tudja rendezni a rövidített szezont: mit jelent majd ez az autók fejlesztésének és a csapatok stratégiáinak szempontjából? 2020-ban még annyi pénzt költhetnek az istállók, amennyit csak akarnak, az egyetlen limitet pedig a koronavírus-krízis jelenti. Bizonyos versenyekhez köthető szponzorok biztosan kiesnek a képből, emellett pedig az erőforrások jelentik a korlátot: a személyzet száma és a szélcsatornát és a CFD-t érintő korlátozások.

 

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

Tehát mivel 2020-ban még nem érkezik meg a költségvetési sapka, 2021-ben viszont már igen, amely szezonban ismét a 2020-as autókat fogják használni, a várakozások szerint nagy fejlesztési verseny fog következni a Forma-1-ben a következő hónapokban. És ehhez még hozzájön egy fontos komponens.

A csapatok csak 2021 januárjától fejleszthetik majd a 2022-es autókat, csak a következő év elejétől koncentrálhatnak teljes mértékben az új autók megépítésére. Másképp fogalmazva a jelenlegi, korlátozások nélküli összegeket csak a 2020-2021-es projektre költhetik a csapatok.

Ennek megfelelően a várakozások szerint a csapatok a 2020-21-es projektre elsősorban idén fognak költeni, jövőre pedig már az elsődleges fókuszukban a 2022-es kocsik kifejlesztése fog állni. Ugyanis az a csapat, amely a jelenlegi generációs autók fejlesztésével foglalkozik 2021-ben is, azt kockáztatja meg, hogy lemarad a 2022-es autók fejlesztési versenyében – és a Forma-1 utána évekig használhatja a 2022-es autók alapjait.

Még több hír:

A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul korábban egy interjúban már elmondta: „Tulajdonképpen két évig fogjuk használni ezt az autót. Nem fejleszthetjük a 2022-es autó aerodinamikáját 2021 januárjáig. Ez eléggé megkönnyíti a döntést. Annyira keményen fogjuk nyomni ebben a szezonban, amennyire csak tudjuk, és addig fogunk fejleszteni, amíg csak tudunk, és amíg csak megengedhetjük magunknak.”

A februári téli teszteken már kiderült, hogy idén is a topcsapatok, vagyis a Mercedes, a Red Bull is a Ferrari lesz a középmezőny előtt, és a várakozások szerint az előnyük a többiekhez képest a továbbiakban is meg fog maradni, vagy még tovább fog nőni. A krízisek ugyanis általában még erősebbé teszik a nagyokat, és még gyengébbé teszik a kicsiket. Éppen ezért kiemelt fontosságú a 145 millió dolláros költségvetési sapka bevezetése 2021-től.

„Reményt kell adnunk azoknak a csapatoknak, amelyek idén gazdaságilag szenvednek. Viszont ők a pályán is szenvedni fognak. Az egyetlen lehetőség arra, hogy egyenlőséget teremtsünk, az a költségvetési sapka bevezetése. Jobb lenne, ha már most érvényben lenne a költségsapka, de sajnos a vírus nem várta meg a bevezetését…” – mondta Abiteboul.

 

Bár a jelenlegi kocsik aerodinamikai fejlesztésére 2021-ben is lehetőségük van a csapatoknak, kérdéses, hogy melyik csapat akarna egy kifutó autóra költeni, miközben az új modellbe is fektethetnének pénzt. Azok, akik jelenleg elöl vannak, valószínűleg nem fognak költeni a jelenlegi kocsikra, és azoknak is inkább a jövőre kell gondolniuk, akik hátul vannak, főleg azért, mert a költségvetési sapka összege a következő években tovább fog csökkenni.

A világbajnokság top-3 csapata, amely minden bizonnyal a Mercedes, Red Bull, Ferrari hármas lesz, várhatóan kevesebb időt tölthet majd a szélcsatornában 2021-ben, ugyanis ezek a csapatok csak a meghatározott idő 70 százalékában használhatják a szélcsatornát, a negyedik helyezettől kezdve pedig ez az idő 5 százalékkal fog nőni.

Ilyen szempontból nézve is érdekes lesz az, hogy hogyan fognak dolgozni a topcsapatok. 2020-tól minden erőforrásukat a jelenlegi autó fejlesztésére fogják fordítani, de mi lesz 2021 januárjától? Azok a csapatok, amelyek a jelenlegi és a következő autó fejlesztésére is koncentrálni fognak, a 2021-es szezonból előnyösen jöhetnek ki, azonban a jövőben ennek megihatják a levét. A topcsapatoknak pedig dönteniük kell: rövidtávú siker, esetlegesen világbajnoki cím, vagy a jövőbe való invesztálás?

A Ferrari a várakozások szerint nehezen fog dönteni, ugyanis az SF1000 a téli tesztek alapján várhatóan nem lesz túlságosan erős, és felmerül a kérdés, hogy melyik irányba akar majd haladni az olasz istálló 2021-től.

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

A középmezőnyben úgy tűnik, hogy egyértelműek a prioritások. A Renault-hoz, a McLarenhez ás az Aston Martinhoz hasonló csapatoknak a 2022-es autójuk fejlesztésén kell dolgozniuk, hogy a „nagyok” ellen tudjanak majd harcolni az új szabályok érkezésekor – ugyanis 2021-ben erre még nem lesz lehetőségük, hiszen túl nagy a top-3 csapat előnye, ezen pedig plusz néhány szélcsatornás óra sem segít.

Az pedig csak idővel fog majd kiderülni, hogy a topcsapatok hogyan fogják megemészteni a nagy költségvetésbeli csökkentéseket. Ehhez már 2020 elején hozzá kell igazítaniuk a struktúrájukat, hogy megfelelően, a költségplafon keretein belül tudjanak dolgozni a következő szezonban. Ez pedig bizonyos mértékig meg fogja zavarni a csapatokat, és valószínűleg nem fognak zörej nélkül zajlani a leépítések a nagyobb csapatoknál.

Kevesebb pénz, kevesebb ember, kevesebb idő a fejlesztésekre – rengeteget kell dolgozniuk a rendszer összeállításán a csapatoknak ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni a jövő F1-ében. Az olyan csapatoknak, mint a Renault és a McLaren, amelyek már most is közel vannak ahhoz, hogy az új költségvetési sapka összegéhez hasonló pénzt költsenek, nem kell annyira radikális változtatást eszközölniük, mint a top-3 istállónak.

A költségvetési sapka bevezetése valószínűleg nem fog szorosabb versenyekhez vezetni idén és jövőre, ennek a vonzósága sokkal inkább a stratégiában rejlik. Ki hozza meg a jó döntéseket, ki halad a helyes irányba a jövőre nézve? Az új technikai szabályok 2021-ről 2022-re halasztásával a Forma-1 legalább azt biztosítani tudja, hogy a nagyobb csapatoknak nincs egy évük arra, hogy korlátlanul költekezve fejlesszék az új autójukat – valószínűleg ez történt volna, ha a koronavírus-járvány nem írja újra a forgatókönyveket.

Az egyenlőbb körülményekre való nagyobb esélyen kívül más vonzó jegyekkel is rendelkezik a költségvetési sapka. Az FIA a későbbiekben búcsút inthet a korlátozó szabályoknak, és kicsit jobban elengedheti a csapatok technikai szakembereinek a kezét.

A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul lépésről lépésre akar haladni, azonban hozzátette: „A nyitottabb szabályok visszahozhatják a kreativitást a Forma-1-be. És ezzel kreativitási versennyé válhat a sport az erőforrások versenye helyett.” – így Abiteboul.


Az alábbi videós összeállításban megnézhetjük, hogy milyen autókat vezetett a legendás, tragikus körülmények között elhunyt Gilles Villeneuve, aki így „csak” 1977 és 1982 között tudott versenyezni a királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Räikkönen nem szereti, ha idegenek érnek hozzá”
Következő cikk Ausztriában a Red Bull TV csatornája is megszerezheti az F1-es közvetítési jogokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország