Mi lesz a Latifi család következő lépése az F1-ben?

Lawrence Strollhoz hasonlóan egy másik milliárdos pilótapuka is egyre nagyobb szerepet vállal a Forma-1-ben, Michael Latifi már a McLaren, és a Williams befektetői között is ott van.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A koronavírus-járvány miatt két ikonikus brit csapat is befektetőket keres. A kanadai üzletember, Michael Latifi már mindkét csapathoz kötődik, fia, Nicholas a Williams pilótája is lett. A Gazzetta dello Sporttól Luigi Perna elemezte a két csapat helyzetét.

„A 2020 első felét elsöprő pénzügyi recesszió nem kímélte a Williamst, és a McLarent sem. A McLaren a részvényeinek 20-30%-át árusítaná ki, (teljes eladásról tehát nincs szó, mint a Williams esetében) hogy megfelelő alapokkal induljon a Forma-1 ezen új korszakának. Ez a 20-30% akár 340 millió dollárnyi részvényt is jelenthet.”

„A McLaren Group részvényesei jelenleg a bahreini Mumtalakat Holding Company, akik 56%-os részesedéssel rendelkeznek, a TAG Group Mansour Ojjeh vezetésével 14%-kal, míg Michael Latfifinek 10%-os részesedése van, a maradék 20% kisebb befektetők között oszlik el.”

Még több F1 hír:

„Michael befektetése után várható volt, hogy benyomja fiát, Nicholast a csapathoz, azonban a kanadai üzletember figyelmébe a másik brit csapat, a Williams került. Latifi 14 millió dollárt fizet évenként jelenleg, hogy fia a Williamsnél versenyezhessen. Ehhez hozzájön az a 24 millió dolláros kölcsön, amit a szezon elején adott a csapatnak, amiért cserébe a csapat ingóságainak nagy része jelzálogba került.”

„A következő lépés a csapat teljes megszerzése lenne, a csapatot korábban a hónapban hivatalosan is áruként a piacra dobták. Latifinek ehhez ki kellene fizetnie a HSBC banktól felvet kölcsön másik részét is, 32 millió dollárt.”

„A Latifi-Williams kapcsolat nagyon hasonlít ahhoz, amely után (az egyébként szintén kanadai) Lawrence Stroll megszerezte 2018-ban a Force Indiát. Úgy néz ki, nagyon erős rivalizálás van a két pilóta és üzletember apuka között.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Súlyos állapotban van balesete után Zanardi (frissítve)
Következő cikk Az FIA világtanácsa elfogadta a Forma-1 COVID-19-re vonatkozó szabályait

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország