Megjelent Räikkönen limitált szériás csomagja: „Leave me Alone.”

Az Alfa Romeo hivatalosan is elérhetővé tette a Kimi Räikkönen nevével fémjelzett új limitált szériás kiadást, benne többek között azzal a baseball sapkával is, ami a finn „Jégember” legendás rádióüzenetét tartalmazza.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Raikkonen messze a legidősebb tagja a Forma-1 mezőnyének, de még mindig képes arra, hogy az egyik legjobb teljesítményt nyújtsa. 2007 F1 bajnoka, aki szívesen maradt volna a Ferrarinál, az idei évtől az Alfa Romeo versenyzője, ahol messze kisebb a nyomás rajta, de elmondása szerint jobban élvezi a versenyzést a sűrű középmezőnyben, mint tavaly a maranellói gárdával.

Räikkönen kvázi egyedül viszi a hátán az Alfa Romeót, amit sokkal versenyképesebbnek vártak a rajongók, de még mindig van hátra pár verseny, így sok a lehetőség a felzárkózásra. Ne feledjük, Kimi 2020 év végéig írt alá a csapattal, és nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy hosszabbítson velük, független attól, hogy már az egész teste fáj, így egyre sérülékenyebb lehet.

„Mindig érzek fájdalmat, hiszen öregszem és már az egész testem fáj, de azt hiszem, ez normális. A nyakam rendben van, de a hátam fáj, nem is emlékszem, hogy mióta ilyen rossz. Ez a másik oldala annak, hogy olyasvalamit csinálsz, amit szeretsz. Minél idősebb leszel, annál több fájdalmat fogsz érezni itt és ott. Egy nap talán otthon maradok, amikor azt érzem, elég, de még mindig nem tudom, hogy ez mikor lesz.” - nyilatkozta korábban a spanyol AS kérdésére.

A Ferrari legutóbbi bajnoka a szurkolók nagy kedvence a végtelenül laza és szókimondó stílusával, amit nyilván a munkaadója is igyekszik meglovagolni az üzleti világban, így most egy új limitált szériás csomagot dobtak piacra, amiben a pólók és a sapkák mellett pulóverek is elérhetőek. Ezen a linken keresztül közelebbről is megnézhetitek, valamint meg is vásárolhatjátok ezeket a termékeket.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és a Tommy Hilfiger legújabb kollekciója
Következő cikk Räikkonen rövidfilmet szponzorált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország