Még a pénz is Ocon mellett szólhat a Mercedesnél

A jelek szerint Esteban Ocon pénzügyileg is jó választás lehet a Mercedes számára, ahol lehetséges, hogy már megszületett a döntés és a francia lehet Lewis Hamilton új csapattársa.

Esteban Ocon, Mercedes AMG F1 takes a selfie with a fan

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az elmúlt hetekben igencsak Esteban Ocon felé billent a mérleg, miután Valtteri Bottas teljesítménye az utóbbi szezonokhoz hasonlóan visszaesett, és az sem segített a helyzetén, hogy a Német Nagydíjon egy biztosnak tűnt dobogót vett el magától a hibája miatt, noha jelentős mértékben csökkenthette volna a hátrányát az éllovas csapatársával szemben.

Még több F1 hír:

A Mercedes egyelőre annyit erősített meg, hogy csak Ocon lehet esélyes Bottas ülésére. Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere kizárta Fernando Alonso szerződtetését, a későbbiekre is, de Sebastian Vettel előtt szabad lehet az út 2021-től, bár a németről pedig azt pletykálják, hogy jövőre visszatérhet a Red Bullhoz, hiába van érvényes szerződése Maranellóval. Legutóbb Spanyolországban pedig arról írtak, hogy a Red Bull Pierre Gasly lecserélése előtt Alonsónak ajánlotta fel az ülést, de a világbajnok ismét nemet mondott.

A pilótapiac nagyon hamar egy igen érdekes ívet írhat le, ha a Mercedes bejelenti a döntését, mert így Bottas, valamint Ocon is csapatváltás előtt állhat. A finn számára adott esetben a Red Bull, a Renault, és a Haas is szóba jöhet. A hírek szerint, ha Ocon jövőre sem kap ülést a Mercedesnél, akkor honfitársaihoz, a Renault-hoz kerülhet, bár a Haas is igényt tarthat a szolgálataira, ahol Romain Grosjean van komoly veszélyben.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

Közben Antti Aarnio-Wihuri, Wihuri-konszern vezetője egy igen érdekes nyilatkozatot adott az Ilta Sanomat kérdésére. A Wihuri nagy szerepet játszott abban, hogy Bottas ott legyen az F1-ben és a Mercedesnél. A tavalyi idény után azonban a cég leállt a Mercedes és Bottas támogatásával. Ezek után a finn versenyző kiemelt személyes támogatója a Konecranes lett, mely egyúttal kibővítette az együttműködését a német gyártó csapatával.

Wolff legutóbb úgy nyilatkozott, augusztusban hozzák meg a döntést a párosukról, így a közelgő Belga, vagy Olasz Nagydíjon minden bizonnyal már hivatalos lesz a 2020-as duó kiléte. A választásnak azonban gazdasági okai is lehetnek, ráadásul nem kis mértékben.

„Tudom, hogy Ocon sok pénzt hoz a Mercedesnek. Több milliót is hozhat. A mi pénzünk már nincs ott, de ez egy elég nagy csomag volt a Mercedes számára.” - nyilatkozta Antti Aarnio-Wihuri a finn lap kérdésére. Vajon az üzletember újra beállna Bottas mögé, ha segítséget kérne? „Nem tudom. Esetenként ezt mérlegelhetjük. Valószínűleg többé nem megyünk ebbe bele, de soha ne mondd, hogy soha.”

Aarnio-Wihurin és Wolf régóta jó barátok: „Azt hiszem, egy igen szűk helyzetről beszélhetünk a Mercedesnél a választás kapcsán. Mindkét versenyző mellett szól pozitívum. Szerintem a végső döntés még nem született meg, de ebben nem vagyok biztos. Valószínűleg Monzában már tudni fogjuk, hogy mi lesz.”

Az üzletember a potenciális lehetőségekre is kiért, melyek közül a Renault és a Haas lehetne a legerősebb, mivel a Red Bullra nincs sok esély: „Ha jót akarsz magadnak, akkor csak három alternatíváról beszélhetünk: Ferrari, Red Bull és a McLaren. A többi autó nem sorolható ebbe a divízióba.” A McLaren azonban már megerősítette a 2020-as párosát Carlos Sainzzal és Lando Norrisszal: „Meglepetések mindig lehetnek. Lehetséges, hogy vannak istállók, ahol már nincsenek helyek, majd hirtelen mégis lesz egy.”


Vannak bizonyos helyzetek, amikor valaki nemcsak gyors és precíz, hanem még mérhetetlenül laza is. Nos, valami hasonlót láthattunk a Super Formula sorozat legutóbbi futamán Japánban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Túl sok lesz a 22 verseny a Forma-1-ben? A 25 pláne az lehet
Következő cikk Újabb üzleti siker a Räikkönen-családban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország