Már régóta tervezi a csapat eladását a Williams

A Forbes egyik Williamshez közeli forrása azt nyilatkozta, hogy a grove-i istálló már régóta tervezte a csapat eladását, és nem a koronavírus-járvány miatt merült fel az ötlet. Emellett azt is elmondta, legalább 2021-ig biztonságban van az ikonikus versenycsapat.

Nicholas Latifi, Williams FW43

Nicholas Latifi, Williams FW43

Mark Sutton / Motorsport Images

A Williams körülbelül egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy eladósorba kerülhet a csapatuk, nemrégiben pedig a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn mondta azt, hogy „komoly emberek” gondolkoznak a grove-i alakulat megvásárlásán.

A Forbes egyik csapatközeli forrása is megszólalt az ügyben, és azt mondta a lapnak, hogy a csapat legalább 2021-ig biztonságban van. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy eladták a Williams Advanced Engineering 75 százalékát, másrészt pedig az egyik versenyzőjük, Nicholas Latifi édesapja, Michael Latifi 45 millió dollárt fektetett be az ikonikus brit csapatba.

Még több F1 hír:

A Forbes forrása azt is elmondta, hogy nem a koronavírus-járvány miatti kétségbeesés vezetett ehhez, hanem már 2019 elején ott volt előttük a terv. Ez a csalódást keltő 2018-as szezonjuknak volt köszönhető, illetve annak, hogy a barcelonai tesztekre nem tudtak időben megérkezni 2019-ben.

A Williams pedig már ekkor is tudta, hogy hosszú távú cselekvésre van szükségük, így eladósorba bocsátották a csapatot. Több pályázó is van a csapat megvételére, az egyik legesélyesebbnek Michael Latifit tartják, akinek sajtóhírek szerint 120 millió eurót kellene fizetnie az istállóért.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren a Bahreini Nemzeti Banktól kaphat kölcsönt
Következő cikk Az Alfa Romeo nem várja azt, hogy 2022-től a legjobbak szintjén lesznek az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország