Top események
Forma-1
11 szept.
Ez az esemény véget ért
MotoGP
11 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
5 nap
Teljes eredmény:

Komoly összegtől esik el az austini pálya, mi lesz az Amerikai Nagydíjjal?

megosztás
hozzászólás
Komoly összegtől esik el az austini pálya, mi lesz az Amerikai Nagydíjjal?
Szerző:

Sötét felhők gyülekeznek az Amerikai Nagydíj és az austini pálya fölött, hiszen 25 millió dollár esett ki számukra. A kérdés az, hogy a pálya kibírja-e a jelentős kiesést, illetve a FOM kisegíti-e a pályát.

Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy megoldódik az austini pálya, vagyis a Circuit of the Americas problémája, és megkapják azt a 25,8 millió dollárt, amelyet egy dokumentum kései leadása miatt nem kaptak még meg, erről korábban mi is beszámoltunk.

A pálya 2012 óta minden évben 20 millió dollár feletti összeget kapott, és idén is arra számítottak, hogy a 2018-as futamnak okán 25,8 millió dollárt fognak kapni. Viszont most az állam visszautasította a COTA kérvényét, mivel nem adták le a szeptember 19-i dátumig az emberkereskedelem megelőzésének a tervét. Erre Texas-állam prostitúciót ért szigorítása miatt van szükség.

Texas-állam reprezentánsai szavaztak arról tegnap, engedélyezik-e az austini pályának, hogy újra elvégezze a kötelességét, azonban a szavazás során arra jutottak, hogy nem engedélyezik, így pedig az austini pálya költségvetésében egy 25,8 millió dolláros kiesés jelenik meg.

Még több F1 hír:

A pálya promótere, Bobby Epstein nem kívánta kommentálni a történteket, miközben ez a kiesés komolyan érintheti a pálya és az F1-es Amerikai Nagydíj jövőjét, a legrosszabb esetben az Amerikai Nagydíj ki is kerülhet a versenynaptárból.

Az F1 értékesítési igazgatója, Sean Bratches viszont ennek ellenére optimista maradt, a Liberty Mediának pedig kifejezetten fontos az Egyesült Államok piaca.

„Jó kapcsolatunk van az austini pályával, amely a versenynaptárunk egyik nagy eseménye. Nem látunk problémát azt illetően, hogy októberben megrendezésre kerüljön az USA Nagydíj, aztán pedig a következő néhány évben is ez történjen.” – magyarázta Bratches.

Az ugyanakkor továbbra is kérdés, hogy a FOM-nak anyagi segítséget kell-e nyújtania a pályának…

Norris játék közben leste el Verstappen titkát

Előző cikk

Norris játék közben leste el Verstappen titkát

Következő cikk

Hamilton bosszút állt a Mercedes taktikai hibájáért

Hamilton bosszút állt a Mercedes taktikai hibájáért
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , F1Biz
Helyszín Circuit of the Americas
Szerző Gyémánt Péter