Top események
Forma-1 MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
3 nap
Teljes eredmény:

Komoly összeggel tartozhat a ROKiT a Williamsnek

megosztás
hozzászólás
Komoly összeggel tartozhat a ROKiT a Williamsnek
Szerző:

Az F1.com által készített elemzés alapján az derült ki, hogy komoly összeggel tartozhat a korábbi főszponzor, a ROKiT a Williamsnek – ez az összeg körülbelül 10 millió font, azaz 3,85 milliárd forint lehet.

Mint ismeretes, a Williams pénteken bejelentette, hogy szakított a főszponzorával, a ROKiT-tal. Akkor még meglepőnek tűnhetett a hír, hiszen a Williams döntött a szétválás mellett, azonban időközben kiderült, hogy komoly összeggel tartozhat a korábbi névadó szponzor a grove-i istállónak.

Az F1.com által készített elemzésből az derül ki, hogy körülbelül 10 millió fontos, átszámítva 3,85 milliárd forintos összeggel tartozhat a ROKiT a 2019-es szezonra vonatkozóan, az pedig kérdéses, hogy a 2020-as szezonra vonatkozóan mennyi pénzről lehet még szó.

További híreink:

A ROKiT nemrégiben azt jelentette be, hogy továbbra is szeretne aktív szponzor lenni a motorsportokban, azonban ez a mostani hír gyengítheti a telekommunikációs vállalat pozícióját, akik a Formula E-ben és a W Seriesben is aktívak.

Tavaly nyáron a ROKiT 2023 végéig hosszabbította meg a szerződését a Williamsszel, viszont ennek ellenére korai véget ért a partnerségük, a Williams csapatának jövője pedig kérdéses, az opciók között szerepel az is, hogy eladják a patinás brit istállót.


Az F1 2020 új játékmódját Bereznay Dániel, az Alfa Romeo Esports versenyzője mutatja be számunkra. A magyar virtuális F1-es pilóta egyre több érdekességet oszt meg a megjelentés előtt álló királykategóriás játékról.

Alonso esetleges érkezése „forradalmat” generálhat a Renault munkavállalói körében?

Előző cikk

Alonso esetleges érkezése „forradalmat” generálhat a Renault munkavállalói körében?

Következő cikk

Ecclestone: éhező gyerekből milliárdos F1-tulajdonos

Ecclestone: éhező gyerekből milliárdos F1-tulajdonos
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go , F1Biz
Csapatok Williams
Szerző Gyémánt Péter