Jelentős pénzügyi veszteség a Racing Point csapatánál

A Racing Point Forma–1-es csapata 116 millió fontos veszteséggel zárta működésének első évét, a számok azonban a Force India romjaira épült alakulat nem hétköznapi létrejöttét tükrözik, és a tényleges működési veszteség a 25 millió fonthoz áll közelebb.

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Mark Sutton / Motorsport Images

A magasabb szám a Racing Point nemrég kiadott első éves pénzügyi jelentéséből derült ki. A csapatot 2018 augusztusában hozták létre mint új céget, miután a Force India csődeljárás alá került.

Ezen időzítés miatt a könyvelési időszak furcsa módon 2018 augusztusától 2019 augusztusáig terjed, miközben az F1-es csapatok általában naptári évek szerint működnek, vagyis januártól decemberig, ezzel teljes egészében lefedve egy versenyévad bevételeit és kiadásait is. A Racing Point pénzügyi jelentésében 2018 utolsó kilenc, valamint 2019 első 12 futama van benne.

A számok azt mutatják, hogy a Racing Point 90 milliót fizetett az eredeti Force Indiához köthető jogokért és eszközökért, és hogy az új csapat az eredeti cég adósságait is magára vállalta, hogy a hitelezőket azonnal ki lehessen fizetni. Ezt követően ezt az összeget visszakapták, miután lezárult az adminisztrációs folyamat.

Még több F1 hír:

A jelentés azt is megerősíti, hogy Lawrence Stroll 142 millió fontot biztosított a 200 milliós jegyzett tökéből, ezzel pedig a kanadai a részvények 71%-át birtokolja, a maradék pedig eloszlik a Stroll által létrehozott konzorcium többi befektetője között.

A bevétel mindössze 46 millió font volt ezen időszak alatt, ami jóval alacsonyabb, mint a Force India által legutóbb kiadott pénzügyi jelentésben szereplő 77 millió font még 2016-ban. Ez annak köszönhető, ahogyan a bevételeket elosztották a Force India F1-es nyereményalapjából származó összegek jogaihoz való hozzájutás eredményeként.

Emellett még az is olvasható a jelentésben, hogy a 2018/19-es periódus után egy 55 millió fontos banki kölcsönt is visszafizettek 2020 januárjában, valamint további 40 millió fontos jegyzett tőkét fizettek be még 2019 decemberében.

A csapatvezető, Otmar Szafnauer megjegyezte, hogy ez a papíron komolynak tűnő veszteség nem tükrözi hűen a Racing Point pénzügyi helyzetét. „Ezek a számok rendkívüliek, és csak egyszeri alkalmat mutatnak a csapat megvétele miatt” – mondta a Motorsport.com-nak.

Otmar Szafnauer, Team Principal and CEO, Racing Point

Otmar Szafnauer, Team Principal and CEO, Racing Point

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Ezért, ha visszatérünk majd a rendes könyvelési időszakhoz, akkor sosem fognak újra ilyen számokat látni. Ez az időszak egy anomália. Nem normális, ezért máshogy kell értelmezni a számokat” – hangsúlyozta Szafnauer.

„Ha nem lettünk volna olyan helyzetben, hogy a csapatot a csőd széléről kelljen megmenteni, akkor szerintem a veszteség 25 millió font lett volna egy normális évben és nem 116 millió.”

Szafnauer elmondta még, a tény, hogy egy jól működő csapatnak rendes anyagi háttérrel is jelentős, 25 milliós veszteséget kell elkönyvelnie, jól mutatja, hogy az új Concorde-egyezménynek még igazságosabb pénzelosztást kell biztosítania, mint amilyenről jelenleg szó van.

„Nagyon-nagyon fontos a Forma–1 számára, hogy eltalálja a megfelelő pénzelosztást, hogy a hozzánk hasonló csapatoknak is legyen esélye nullára kihozni egy évet. Annak a 25 milliónak a jövőben a nullához kéne közelítenie, hogy rendesen tudjanak működni a hozzánk hasonló alakulatok is. Emlékezzünk, hogy mi vagyunk a leghatékonyabb csapat, még ma is mi költjük a legkevesebbet” – hívta fel a figyelmet csapata hatékonyságára Szafnauer.

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Nico Hulkenberg, Racing Point RP20

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Egy olyan csapatnak, amely a legkevesebbet költi, egész jó bevételei vannak, de mégis 25 milliót veszít, ez így nem helyes. Ezért a jobb pénzelosztás és a költségplafon fontos részei az F1 pénzügyi stabilitásának. Közelít ahhoz, amit szeretnénk, de lehetne jobb is. Több pozitívum kellene.”

„Pénzügyileg sokkal stabilabb lábakon állunk, mint a force indiás időkben. Nem kell aggódnunk a cash-flow, az emberek kifizetése vagy az alkatrészek miatt, egyik miatt sem. Ahhoz azonban, hogy ilyen szinten tudjunk versenyezni, a költségsapka és az új pénzelosztási rendszer igazán komoly szerepet játszik a hozzánk hasonló középmezőnybéli csapatok életét tekintve.”

Végezetül a Racing Point pénzügyi igazgatója, Robert Yeowart is arra hívta fel a figyelmet, hogy kivételes körülmények között zajlott a csapat első éve. Ezeket a megnövekedett számokat soha többé nem fogjuk majd látni, és már a 2020-as pénzügyi jelentés is sokkal normálisabban fog kinézni.

A Racing Point körüli pénzügyi anomáliák is azt mutatják, hogy a Forma–1-nek egy sokkal hatékonyabb rendszerre van szüksége, ami a pénzelosztást és a különböző költségek féken tartását illeti, mivel ezen intézkedések nélkül nem biztos, hogy minden csapat talpon tud maradni.


F1 2020: ilyen az osztott képernyős mód az új F1-es játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel, a „szerelő”: alánézett az elromlott Ferrarinak Silverstone-ban (videó)
Következő cikk Perez-Vettel páros az Aston Martinnál? - Stroll reakciója sokat mondó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország