Hivatalos: Monza szerződést hosszabbított a Forma-1-ben, és debütál a DTM-ben

A Forma-1 és Monza hivatalosan is megerősítette az új szerződését, így immáron egy aktuális helyszín helye sincs veszélyben a 2020-as naptárban, ami rekordnak ígérkezik a 22 nagydíjjal.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Alex Galli

Úgy tűnik, a Liberty Media nagyon komolyan gondolja az F1-es naptár bővítését, és jövőre már 22 futamunk lesz, feltéve, ha a csapatok erre igent mondanak, máskülönben igencsak érdekes helyzetbe kerülhet a vezetőség, hiszen az összes helyszínnek aláírt kontraktusa van és már készülnek a következő évre.

Legutóbb a Spanyol Nagydíj jelentette be a hosszabbítását, de a katalán ring csak 2020-ra írt alá, ugyanakkor a következő hónapokban az új szerződéssel több évre kötelezhetik el magukat. Legalábbis ez a terv, akárcsak az, hogy a Liberty Media 25 nagydíjra növelje a naptárt, ami minden eddiginél nagyobb terhelést eredményezhet a sportban szerepet vállalók számára.

Még több F1 hír:

Most az Olasz Nagydíj kapcsán számolhatunk be egy fontos hírről, miszerint Monza is hosszabbított a királykategóriával. Sokáig kérdéses volt a jövő, de az érintettek mindent megtettek azért, hogy a legendás helyszín az F1-ben maradjon. Szerencsére sikerrel jártak, mert egy olyan nagydíjról és pályáról beszélhetünk, ami a kezdetek óta a Forma-1-ben szerepel. Az olasz pálya 2024-ig hosszabbított a formulaautózás királykategóriájával.

A bejelentés szerda este, a Scuderia Ferrari 90. évfordulóját megünneplő eseményen érkezett a Forma-1 vezérigazgatójától, Chase Carey-től, illetve az FIA elnökétől, Jean Todtól. A 2020-as Olasz Nagydíj szeptember 6-án kerül majd megrendezésre. Azt is bejelentették emellett, hogy jövőre már a DTM is ellátogat Monzába.

Gerhard Berger irányítása alatt a kategória egyre több mindent próbál ki, mely korábban Misanóban is versenyzett egy esti hétvégén, miközben Andrea Dovizioso és Alex Zanardi is rajthoz állt vendégversenyzőként a sorozatban, de ez sem hozott túl nagy nézettséget és plusz érdeklődést. Jövőre azonban Mugello, Adria és Misano után Monzába is ellátogat a mezőny, ami már más „kávéház” lehet. A naptárat októberben, a hockenheimi finálén jelentik be.

Olaszország eddig 69 alkalommal látta vendégül az F1 mezőnyét, és mindössze egy olyan év volt, amikor nem Monza volt a házigazda, hanem Imola, még 1980-ban, ahol Nelson Piquet nyert Alan Jones és Carlos Reutemann előtt. Ezen a bizonyos nagydíjon nyerte meg a bajnoki címet a Williams, ami az első volt számukra. 


Augusztusban volt 25 éves a Forma-1 egyik legintenzívebb jelenetsora, Jos Verstappen Benettonjának kigyulladása, amely most, hogy ismét tervbe van véve a tankolás visszahozatala, bizarr aktualitást kapott.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb fejezet a Haas tragikomédiájában: Visszatért a Rich Energy élére a volt tulajdonos
Következő cikk A Ferrari egyelőre nem ad több pénzt Leclercnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország