Hivatalos: Leclerc lett a Giorgio Armani új arca

Charles Leclerc ezzel szintet lép, és a világ egyik leghíresebb divatmárkájához csatlakozik, ami nyilvánvalóan pénzügyi szinten is remek megállapodást jelenthet számára.

Charles Leclerc, Ferrari, has his make up done

Charles Leclerc, Ferrari, has his make up done

Jerry Andre / Motorsport Images

Gyakorlatilag álomszerű az, ami Charles Leclerc-kel történik az utóbbi több mint 1.5 évben. A Ferrari juniorjaként mutatkozhatott be a Forma-1-ben, és 1 év után már a gyári versenygépet vezethette Sebastian Vettel csapattársaként.

Még több F1 hír:

A monacói, aki még mindig csak 22 éves, a kevés tapasztalata ellenére nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, és legyőzte a négyszeres világbajnok Vettelt. Tette mindezt úgy, hogy az autó nem köré épült, és Vettel 2015 óta tagja Maranellónak.

Leclerc szinte azonnal kedvenccé vált a Ferrari rajongóinak körében, és nemcsak a sebessége miatt. Egyrészt tökéletesen beszél olaszul, másrészt ismeri a kultúrát, a hagyományokat, valamint rengetegen tudnak azonosulni a karakterével.

A Ferrari tavaly év végén szerződést hosszabbított a fiatal sztárral, aki jövőre már Carlos Sainz Jr. csapattársa lesz, mivel Vettel és a Ferrari közösen úgy döntöttek, 2020 év végén elválnak az útjaik. Charles számára a spanyol eltérő kihívást jelenthet, de a többség még mindig őt tartja a favoritnak.

 

Leclerc a közösségi médiában szintén nagyon népszerű, és az Instagram oldalát már több mint 3 millióan követik. Nagy befolyással bír, és sok márka lehet, mely szívesen kötne vele szerződést. Ma a Giorgio Armanival kötött megállapodását jelentették be, ami egy fontos mérföldkő a karrierjében. 

„Charles Leclerc egy nagyon ígéretes versenyző. A fiatal kora ellenére jelentős sikereket ért el, és ez jelzi az akaratát és az elszántságát, valamint a nyilvánvaló tehetségét. Egy friss arculattal és energetikus fizikai jelenléttel rendelkezik, ami a következő kollekciót határozza meg, így jól illeszkedik ehhez. A Made to Measure viselet kortalan, ahogy ezek a fényképek is mutatják.” - mondta Giorgio Armani.

Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen márkát képviselni, amit még 1975-ben, 45 esztendővel ezelőtt alapított Giorgio Armani és Sergio Galeotti az olaszországi Milánóban. A céget Giorgio és Cristiano Armani vezeti, mely rövid idő alatt nagyon nagy népszerűségre tett szert, és kevés olyan ember lehet a Földön, aki nem ismeri a márkát.

„Extrém boldogan jelentem be, hogy a Giorgio Armani és a Made to Measure Line márka nagykövete lettem. A divat, a zene, és a motorsport mindig a szenvedélyem volt, és óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen ikonikus márkát képviselhetek.”

A Forma-1-ben eddig Lewis Hamilton volt az, aki a leginkább része volt a divat világának a Tommy Hilfiger arcaként. A brit világbajnok rekorder nemcsak reklámarc, hanem divattervező is a szintén világhírű divatmárkánál, és több egyedi kollekciót tudhat a neve mellett.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel távozása a Ferraritól 90 millió dollárba „került” az F1-nek
Következő cikk Az AlphaTaurinál nagyon aggódnak a fejlesztések, a 2022-es év, valamint a pénzek miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország