Hivatalos: azonnali hatállyal távozik a Petrobras a McLarentől

A McLaren hivatalosan is megerősítette, hogy a Petrobras olajipari társasággal folytatott szponzori megállapodásukat azonnali hatállyal megszüntették. A felek külön utakon folytatják tovább, ami egy ideje már sejthető volt.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Az elmúlt hónapban már megírtuk, hogy a McLaren és a Petrobras közös megállapodása ingatag lábakon áll. Két héttel a Brazil Nagydíj előtt hivatalosan is bejelentették, hogy a két fél közösen megállapodott a szerződés azonnali felbontásában, ami eredetileg egy 5 éves kontraktusról szólt. Mindez azt is jelenti, hogy a logókat eltávolítják az autókról, így Interlagosban már azok nélkül gurulnak pályára.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, köszönetet mondanak a cégnek a partnerségért, és a rövid együttműködés során is komoly eredményeket értek el, valamint minden jót kívánnak nekik a folytatásban, és remélik, hogy a jövőben ismét láthatják őket a sportban.

A brazil kormány 64%-os tulajdonrészt tudhat a Petrobrasnál. A márka világossá tette, hogy a szakításnak semmi köze a pályán elért eredményekhez, amik messze jobbak, mint a korábbi években. A Petrobras nagyon elégedett volt az elmúlt 2 évben folytatott partnerségükkel, de most mégis szakítanak, aminek az okait nem kommentálták. Brown az Amerikai Nagydíjon azt mondta, hogy 2020-ra további szponzorok fognak érkezni a csapathoz.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ötmillió dollárba fájhat Kvjat büntetése
Következő cikk Hamilton elmagyarázta, miért nem foglalkozik Schumacher rekordjával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország