Hatalmas csökkenés a Forma-1 bevételeiben

A Liberty Media 2020 első negyedévében jelentős bevételcsökkenést számolhat el a koronavírus miatt. Nagyon sok pénzről van szó, de mindez nem okozhat meglepetést a királykategória számára.

Chase Carey, Chairman, Formula 1 talks to the press

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2019-es negyedéves adatokhoz képest 246 millió dollárról 39 millióra zuhantak a bevételek. Ez pedig nagyon nagy differenciát mutat, ugyanakkor nem várhattak mást az elemzők, hiszen idén eddig egyetlen egy versenyt sem rendeztek meg a kategóriában.

Még több F1 hír:

Ausztrália és Bahrein közel volt a rendezéshez, így ezeknek az eseményeknek a rendezési díját rendezték, de az F1 világossá tette, hogy a két rendezőtől kapott összeget nem ismerték el jövedelemként, és ugyanez történt a televíziós megállapodásokból származó pénzdíjak esetében is, akárcsak a legtöbb szponzorációs szerződéssel, miután 2020-ban még nem volt futam.

Az elsődleges bevételeket a versenydíjak, a műsorszolgáltatói szerződések, és a szponzorációk jelentik, amik így 193 millió dollárról 13 millióra estek vissza. Ebbe a 13 millióba csak néhány szponzori pénzt számítottak bele. Az egyéb bevételek 48 millióról 26 millióra zuhantak, ami szintén jelentős visszaesés.

Az általános működési bevétel 2019 első negyedévében 47 millió dolláros veszteséget hozott, míg ugyanez idén már 137 milliót. A Liberty Media megjegyezte, mivel 2020 első negyedévében nem tartottak versenyeket, az F1 bevételei jelentős mértékben csökkentek a fentebb említett okok miatt.

Michael Masi, Race Director, Andrew Westacott, Australian Grand Prix Corporation CEO and Chase Carey, Chairman, Formula 1 talks to the press

Michael Masi, Race Director, Andrew Westacott, Australian Grand Prix Corporation CEO and Chase Carey, Chairman, Formula 1 talks to the press

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Jelenleg arra számítanak, hogy a második negyedévben sem lesznek nagydíjak, így a negatív számok is maradni fognak. Az F1 vezetésének annak ellenére sikerült a működési költséget 53 millió dollárról 43 millióra csökkenteni, hogy az Ausztráliába történő szállítási költségeket teljes egészében állniuk kellett, és a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak bérkiegészítését sem kapták meg. Utóbbi ugyanis csak áprilistól lépett életbe az Egyesült Királyságban, így annak hatásai a második negyedéves kimutatásban lesznek érezhetők.

Hivatalosan nem történtek kifizetések a csapatok részére, mivel az F1 számviteli gyakorlata szerint a versenyek megrendezésével osztják el ezeket a pénzeket. A csapatok tavaly 93 millió dollárt kaptak az első negyedévben. 

Miután az ilyen kifizetéseket a naptár összes versenye alapján osztják el, nem regisztráltak fizetési költségeket a mezőnyben. Az F1 bevételeinek egyéb költségei pedig a természetüknél fogva nagymértékben változóak, és ezzel együtt közvetlenül kapcsolódnak a bevételi lehetőségekhez.

Chase Carey, a Liberty Media vezetője elmondta, nagyon hálásak az FIA-nek, a csapatoknak, a promótereknek, az alkalmazottaiknak, és más kulcsfontosságú partnerek támogatásukért, és erőfeszítéseikért ebben a kihívásokkal teli időszakban.

Az amerikaiak folytatják a munkát a 2020-as terveikkel, és azon dolgoznak, hogy megerősítsék a Forma-1 hosszú távú jövőjét az új technikai és pénzügyi szabályzatok segítségével, ezzel javítván a versenyzés színvonalát, és magát a felépítést, ami egészségesebbé válhat az összes résztvevő számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Május végéig dől el az Osztrák Nagydíj sorsa
Következő cikk Massa, aki Schumacher és Alonso mellett állhatott fel először a dobogóra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország