Ennyibe került a V6-os motor fejlesztése a Mercedesnek

A Mercedes motorrészlege óriási összeget költött motorfejlesztésre a V6-os korszakban, már most 1 milliárd dollár felett járnak, a Forbes szerint pedig ha a trend folytatódik, 1,4 milliárd dollárig mehet el a német márka.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes rendkívül sikeres éveket tudhat maga mögött: 2013 óta 16,7 milliárd dollárral nőtt a márkájuk értéke – a visszatérésük utáni első VB-címüket pedig 2014-ben szerezték meg. A márkaérték növelésében nagy szerepet játszottak az F1-ben elért sikerek is, most pedig már a nyolcadik legértékesebb márka a német autógyártó.

A Forma-1-ben használt technológiát pedig megpróbálják átültetni a közúti autóikba is, és ahogy arról a Forbes beszámolt, a Mercedes rotálja a közúti és az F1-es részlegen dolgozó mérnökeit. Az F1-es technológiát pedig elmondásuk szerint az új generációs S-osztály is használja.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff erről a Forbesnak nyilatkozott:

Még több F1 hír:

„Sokan azt mondják, hogy az dolgozók részlegek közötti váltogatása csak egy marketing-sztori. Viszont elmondhatom, hogy nem az. Az S-osztályban 6 hengeres turbómotor van, és az F1-ben szerzett tudásunkat fel tudjuk használni itt is.”

„Az F1-es hűtési technológiánk egy részének is hasznát vesszük a közúti autóknál, például az S-osztálynál is. Szóval ez nem csak egy marketing-sztori. Ez a valóság, és ezért ennyire fontosak számunkra a V6-os hibrid turbómotorok.”

További híreink:

A Mercedes ezt a partnerséget új szintre emeli a Mercedes-AMG One hiperautójával, amelynek 350 km/óra lesz a végsebessége, az ára pedig 2,7 millió dollár, vagyis körülbelül 800 millió forint lesz. A kocsi komoly hírverést kapott, mivel ez az első utcai autó, amelyet F1-es motor fog hajtani.

Viszont nem olcsón jött össze a Mercedes sikere, tehát mélyen a zsebébe kellene nyúlnia annak, aki megpróbálná „leutánozni” a német márka sikereit.

A Mercedes pénzügyi jelentései szerint összesen 1,2 milliárd dollárt költöttek a motorfejlesztésre, amióta a V6-os erőforrásokat fejlesztik. Ha pedig a trend folytatódik, végül 1,4 milliárd dollárig fog eljutni a Mercedes, ami átszámolva valamivel több mint 400 milliárd forint.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült, Binotto miért élvezi a Ferrari bizalmát a kudarcok ellenére
Következő cikk Hamilton újabb Schumacher-rekordot dönthet meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország