Ennyi pénzből nyerte meg a 2020-as Forma-1-es szezont a Mercedes

A Mercedes Forma-1-es csapatának 2020-as kimutatásából kiderült, hogy a szezonra 452 millió dollárt költöttek, több, mint tripláját az idei évtől érvénybe lépő költségsapka összegének.

Ennyi pénzből nyerte meg a 2020-as Forma-1-es szezont a Mercedes

A Mercedes 2020-as költségvetése még így is viszonylag kisebb volt, mint a 2019-es, amikoris 465 millió dollárból gazdálkodott Toto Wolff alakulata. A csökkenéshez hozzájárult a rövidebb 2020-as versenynaptár, és a koronavírus-járvány miatt csökkenő bevételek is.

A Mercedes F1-es csapat adózás után így is 19 millió dolláros eredményt könyvelt el, ez „csak” 1.5 millió dollárral kisebb, mint a csapat 2019-es nyeresége. Ezek a költségek csak a brackley-i csapatra vonatkoznak, a még mindig a Daimler alá tartozó brixworth-i HPP motorrészlegnek a Mercedes Forma-1-es cspata is ugyanúgy évi 18 millió dollárt fizet a motorokért, mint a többi ügyfelük.

Annak ellenére, hogy az idei évtől már bevezették a költségsapkát, a csapat rekordnagyságúra duzzadt: 2018-ban 968-an, 2019-ben 1016-an, tavaly már 1063-an dolgoztak Brackley-ben.

Még több F1 hír:

Tavaly Toto Wolff szerződéshosszabbításával jelentősen átalakult a csapat tulajdonosi köre is: az osztrák üzletember továbbra is a csapat harmadát birtokolja, de szintén kapott egy harmadot a brit Ineos petrolkémiai cég, és 1/3-ra csökkentette a részedését a Daimler.

A Mercedes értékelőjében Toto Wolff elmondta, hogy a bevételeik szinten tartásában nagy szerepet játszottak a csapat egyéb projektjei: az Ineosszal együtt részt vettek az America’s Cup vitorlásversenyen, és különböző biciklis versenyeken is.

A Mercedes pedig azt emelte ki, hogy a Forma-1-es csapatnak továbbra is óriási szerepe van a márka értékének növekedésében:

„A csapat sikereivel párhuzamosan a Mercedes márka értéke a 2013-as 31.9 milliárd dollárról 2020-ra 49.3 milliárdra nőtt, az F1-nek pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a világ 8. legértékesebb márkájává válhatott a Mercedes.”

Rosberg már az Extreme E-ben is legyőzte Hamiltont

megosztás
hozzászólás
Kik a leggazdagabbak a Forma-1 világában?
Előző cikk

Kik a leggazdagabbak a Forma-1 világában?

Következő cikk

Hamilton a világ legjobban fizetett sportolói között – 82 millió dollár egy év alatt

Hamilton a világ legjobban fizetett sportolói között – 82 millió dollár egy év alatt
Hozzászólások betöltése