Bemutatták a pályát, amely Interlagost váltja

A Rio de Janeiróba tervezett pálya veszi majd át Interlagostól a Brazil Nagydíjat, amikor a Sao Pauló-i pálya szerződése lejár az F1-gyel.

Proposed Rio de Janeiro circuit layout

Proposed Rio de Janeiro circuit layout

Nem megnevezett

A Rio Motorsport amerikai konzorcium bejelentette, hogy hétfőn megnyerte a pályázatot az új pálya kivitelezésére, a bejelentés szerint 35 éves koncessziót nyertek egy katonai helyszínen való építkezésre, miután egyedüliként jelentkeztek a tenderre. Bár korábban a brazil elnök, Jair Bolsonaro még azt állította, hogy már 2020-ban az új pályán rendezik a Brazil Nagydíjat, várhatóan azonban jövőre még Interlagos adhat otthont a futamnak. Utoljára, mert a pálya szerződése jövőre lejár.

Bár Sao Paulo mindent elkövetett, hogy megtartsa a városnak a nagydíjat, a bejelentés szerint erre 2021-től nem sok az esély, függetlenül attól, hogy a versenyzők nagyon sajnálják a legendás pálya eltűnését. A Rio Motorpark-i pálya a tavalyi megtervezése óta változott, Hermann Tilke támogatásával módosítottak a vonalvezetésen. További változás, hogy a brazil elnök eredeti bejelentésével szemben a pályát nem Ayrton Sennáról nevezik majd el, azonban egy kanyarkombináció majd a háromszoros világbajnok nevét viseli.

Még több F1 hír:

"A tervek szerint a riói pálya egy modern, dinamikus és nagyon érzelmes helyszín lesz" - mondta Tilke. "Ugyanakkor egy olyan pályában gondolkodunk, amely többféleképpen is felhasználható lesz, és a sportok széles skálájának adhat otthont különböző rendezvényekre."

A Rio Motorsport hosszútávon készül a pályával, amelyen MotoGP-futamokat is rendezhetnek majd, annak ellenére, hogy a szövetségi ügyészség a hajrában igyekezett meghiúsítani a pályázat sikeres lefolytatását. Az ügyészség hatástanulmányokat rendelt el az ügyben, és azok elkészítéséig szerette volna felfüggeszteni a pályázatot.

"Egy több mint négyéves folyamat végén sikerült nyernünk. A riói versenypályát a világ legmodernebb motorsport központjává akarjuk alakítani, ezért a legjobb szakembereket nyertünk meg az ügyben" - jelentette be JR Peereira, a konzorcium vezetője.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már csak "tízmilliók" választják el az F1-et a költségvetési sapkától
Következő cikk Mennyibe kerülhet egy forma-1-es autó? Megmutatjuk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország