Top események
Forma-1
13 nov.
Canceled
MotoGP
20 nov.
Ez az esemény véget ért
V
Argentin Nagydíj
20 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Bár a bevételek javultak, még mindig veszteséges az F1

megosztás
hozzászólás
Bár a bevételek javultak, még mindig veszteséges az F1
Szerző:
, Szerkesztő

A Forma–1 bevételei valamelyest helyreálltak 2020 harmadik negyedévében, de még így is jóval az eredetileg várt összeg alatt maradtak. A veszteség 104 millió dolláros volt, köszönhetően annak, hogy a koronavírus még mindig érezteti hatását.

Az F1 Group bevétele 597 millió dollár volt július és szeptember között, szemben a 2019-ben elért 633 millióval. A működési veszteség pedig a már említett 104 millió dollár volt, a tavalyi évben ugyanez 32 milliós profit volt még.

A versenyekkel kapcsolatos díjakból, a TV-s és szponzorációs megállapodásokból befolyó összegeket arányosan osztják el a negyedévre vonatkoztatva, figyelembe véve, hogy hány futam volt az adott idősávon belül.

Az F1 második negyedévi eredményei április és június között ennek következtében nem voltak reprezentatívak a COVID-19 általános hatását nézve, mivel azon időszak alatt egyetlen futamot sem rendeztek. A szervezet akkor csak 24 milliós bevételről tudott beszámolni, szemben a 620 millióval 2019-ből.

Még több F1 hír:

2020 júliusa és szeptembere között viszont a szezon tervezett 17 futamából tízet is megtartottak, szemben a tavalyi év hét versenyével ugyanezen hónapok folyamán.

Hiába tartottak százalékos arányban sokkal több versenyt ebben a negyedévben, aminek köszönhetően az éves bevétel nagyobb része is erre az időszakra tevődött át, 2019-hez képest még így is csökkenés figyelhető meg az összbevételben.

Ez annak is köszönhető, hogy az idei futamok sok esetben komolyan csökkentett rendezési díjak mellett kerültek lebonyolításra, ráadásul bizonyos esetekben még az F1 fizetett a helyszínnek a versenyrendezésért.

A Liberty Media a következőket mondta: „A 2020 harmadik negyedévére vonatkozó eredményeket befolyásolta a nézők hiánya, a versenyek helye, az átalakított versenynaptár időzítése, továbbá bizonyos bevételforrások arányos elosztása is.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Liberty azt is elmagyarázta, hogy hogyan érintette a bevételeket a TV-s és szponzorációs megállapodások, valamint a versenyrendezési díjak. „Az F1 elsődleges bevételei főként a limitált promóciós bevételek miatt csökkentek, hiszen a nézők egyetlen futamot leszámítva nem vehettek részt az eseményeken.”

„Ezt valamelyest kompenzálták a közvetítési, reklámozási és szponzori pénzek, mivel a szezon ezen részében arányában több futamot rendeztünk, mint korábban. Az imént említett forrásokból származó bevételek még így is az eredetileg a szerződésekben szereplő értékek alatt maradtak.”

„A megváltozott program alacsonyabb közvetítési díjakat eredményezett, melyek bizonyos szerződéses feltételek miatt alakultak így, emellett szükség volt egyszeri változtatásokra is, mivel egyes közvetítési díjakat újra kellett tárgyalni az idei évre.”

A Liberty továbbá arról is szót ejtett, hogy a szponzoráció terén sem tudták hozni az elvárt összegeket, hiszen több futamot is törölni kellett, amelyekkel kapcsolatban specifikus szponzori megállapodások voltak érvényben.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, and the rest of the field to the grid

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, and the rest of the field to the grid

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Egyéb F1-es bevételek szintén csökkentek a harmadik negyedévben, köszönhetően annak, hogy a Paddock Club nem üzemelt, valamint az alacsonyabb fuvarozás miatt is kevesebb összeg folyt be. A sorozat jelenleg nem számol azzal, hogy nézők előtt tartja meg a hátralévő futamok bármelyikét is” – tette hozzá a kereskedelmi jogok birtokosa.

Július és szeptember között a tíz csapat összesen 440 millió dollárt kapott, ez pedig jelentősen magasabb a tavalyi 335 milliónál. Az új Concorde-szerződés aláírása révén kapott egyszeri bónuszok is hozzájárultak az emelkedéshez.

A jövő év elején leköszönő elnök-vezérigazgató, Chase Carey elmondta, hogy továbbra is pozitívak maradnak azzal kapcsolatban, ahogyan a sport a koronavírus jelentette krízist kezelte.

„Elképesztően büszkék vagyunk arra, ahogyan az F1-es közösség együttműködik, hogy megbirkózzon a kihívásokkal és biztonságos módon térjen vissza a versenyzéshez. A pályán és a pálya mellett is láttunk izgalmas eseményeket.”

„Meg szeretném köszönni mindenkinek a Forma–1-en belül, az FIA-nak, a csapatoknak, a promótereknek és minden partnerünknek, akik kulcsszerepet játszottak a sikereinkben” – zárta gondolatát Carey.

Günther Steiner tudja, hogy rizikós, ha két újoncot szerződtetnek


BTCC a Motorsport.tv-n!

Még mindig jelentősen kell faragnia kiadásain a Red Bullnak a költségvetési plafon miatt

Előző cikk

Még mindig jelentősen kell faragnia kiadásain a Red Bullnak a költségvetési plafon miatt

Következő cikk

2021-ben az Aston Martin és a Mercedes válthatja egymást a mezőny élén

2021-ben az Aston Martin és a Mercedes válthatja egymást a mezőny élén
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , F1Biz
Szerző Egri Dávid