A Williams is szabadságra küldte az alkalmazottjait, a versenyzők fizetését is csökkentik

A Williams csapata hétfőn adott ki közleményt arról, hogy szabadságra küldi az alkalmazottait, illetve 20 százalékkal csökkentik a versenyzők és a menedzsment bérét a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt.

A Williams is szabadságra küldte az alkalmazottjait, a versenyzők fizetését is csökkentik

Az Egyesült Királyság kormánya a koronavírus-járvány következtében próbál segíteni a cégeknek azzal, hogy fizeti az alkalmazottak bérének 80 százalékát havi 2500 fontig, amennyiben az adott vállalatot is érinti a koronavírus miatt kialakult helyzet.

Ezek közé tartozik a hét brit bázisú istálló is, köztük a Williamsszel, akik ma jelentették be egy közleményben, hogy legalább május végéig szabadságra küldik az alkalmazottaikat.

A senior menedzsment és a versenyzők fizetését pedig csökkentik, így George Russell és Nicholas Latifi fizetését is 20 százalékkal csökkentik április 1-től.

Még több hír:

A Forma-1 világára is komoly hatással volt a járvány kitörése, hiszen a szezon első nyolc versenyéből hetet elhalasztottak, a Monacói Nagydíjat pedig hivatalosan is törölték, és nem tudni, hogy mikor kezdődhet el a 2020-as szezon.

A csapatok a bevételük legnagyobb részét a Forma-1-től érkező pénzdíjakból kapják, ez viszont sokkal kevesebb lesz, mivel nyilvánvalóan nem fognak tudni annyi versenyt megtartani, mint amennyit terveztek, bár Chase Carey a Forma-1 vezérigazgatója azzal számol, hogy 15-18 verseny kerülhet megrendezésre a 2020-as idényben.

A kevesebb verseny pedig azt is jelenti, hogy csökken a szponzorpénzek összege, ahogy a TV-s bevételek is, amelyek szintén jelentős részt képeznek a Forma-1 tervezett bevételeiből.

További híreink:

A Forma-1-en belül is történtek csapatokat segítő intézkedések, többek között a 2021-re tervezett technikai szabályváltoztatások csak 2022-től fognak érkezni, míg a 2021-től bevezetésre kerülő költségvetési sapka összege 175 millió dollárnál is kevesebb lehet – erről viszont még csak tárgyalnak a csapatok és a Forma-1 vezetői.

Viszont a csapatok a saját kezükbe is veszik a sorsukat, és a McLaren volt az első F1-es istálló, amely igénybe vette az Egyesült Királyság kormányának segítségét, és szabadságra küldte az alkalmazottait, illetve csökkentette Sainz és Norris bérét.

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Evgeniy Safronov

A Williams pedig a hétfői közleményében azt írta, hogy átmenetileg számos alkalmazottjukat szabadságra küldik, hogy csökkentsék a költségeket.

„Nem könnyen hoztuk meg ezeket a döntéseket, viszont az a célunk, hogy megóvjuk a grove-i csapattagjaink munkáit, és hogy visszatérjünk a normál kerékvágásba, amikor a helyzet erre újra lehetőséget ad.” – áll a közleményben.


Rick Kelly, kétszeres Bathurst 1000 győztes Supercar pilóta nem bízta másokra a szimulátorkészítést, fűrészt fogott, és egy kempingszék köré építette a saját, egyedi megoldását.

megosztás
hozzászólás
Szocsi továbbra is az eredeti időpontban rendezné meg az Orosz Nagydíjat
Előző cikk

Szocsi továbbra is az eredeti időpontban rendezné meg az Orosz Nagydíjat

Következő cikk

Herbert válaszolt az F1 virtuális nagydíjait érintő kritikákra

Herbert válaszolt az F1 virtuális nagydíjait érintő kritikákra
Hozzászólások betöltése