A Red Bull mindössze 750 ezer eurót költött Verstappenre: és a többiek?

Egy igen érdekes statisztikai, pénzügyi kimutatás került elő a Red Bull kapcsán, amelyből kiderül, hogy a márka eddig összesen mennyit költött a juniorjaira a motorsportban. Van pár igen érdekes szám.

Max Verstappen, Red Bull Racing, settles into his seat

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A statisztikát a business-sport.es lapnak köszönhetjük, akik egy remek kimutatással álltak elő, mely alapján láthatjuk, hogy a Red Bull 2001 óta a versenyzői akadémiáján belül mennyi pénzt invesztált a tehetségeibe, akik közül csak nagyon kevesen juthattak el a Forma-1-ig. Dietrich Mateschitz az akadémia alappilléreként pontosan emiatt hozta létre a Toro Rosso F1-es istállót, ahol korábban olyan versenyzők kaptak lehetőséget, mint Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr.

Még több F1 hír:

Az akadémia legsikeresebb tagja minden kétséget kizáróan Vettel, aki 2010 és 2013 között négy címet nyert a Red Bullal, de Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója Verstappent tartja az eddigi leggyorsabbnak, legjobbnak és legösszetettebb pilótájuknak, aki azonban még nem kapott egy olyan autót, mellyel a címért harcolhatna, de még mindig esélyes arra, hogy minden idők legfiatalabb F1-es bajnoka legyen.

Ricciardo is kiemelt helyet foglal el a listán, akire a Red Bull az akadémia ideje alatt közel 6 millió eurót költött. Az ausztrál a HRT-vel mutatkozhatott be a sportban, majd a Toro Rossónál folytatta tovább, ahonnan pedig a Red Bull Racinghez került. Ez például Sainz számára nem adatott meg, mert kétszer is mást választottak a helyére. A spanyol szponzorálására költöttek a legtöbbet az évek alatt, ami 9.3 millió eurót jelent.

 

Pierre Gasly esetében ez 8.2 millió euró, akit nemrég rendeltek vissza a Toro Rossóhoz. A helyét az újonc Alexander Albon veszi át. A thai támogatási összege az egyik legnagyobb ezzel a 8.6 millió euróval, de Mikhail Aleshin (8.9 millió) még többe került, és még mindig nem kapott aktív szerepet a királykategóriában, szemben például a programba visszatért Brendon Hartleyval (6.7 millió), bár az új-zélandi nem sokáig élvezhette ezt a szerepet.

Egyelőre Daniil Kvjat (5.3 millió) tűnik a legnagyobb visszatérőnek, még akkor is, ha a több pontja és a dobogója ellenére Albon kapta meg a Red Bull-Honda ülését Gasly helyén. A legjövedelmezőbb üzlet Verstappen nevéhez fűződik, mivel az F1-es bemutatkozása előtt mindössze 750 ezer eurót költöttek rá, ami messze kevesebb, mint a listán szereplők esetében. Igaz, a Red Bull később csapott le a hollandra, és nem sokkal később már királykategóriás ülést adott neki. A statisztika szerint a Red Bull 2001 óta 82 versenyző mögé állt be az akadémiája részeként, akikre összesen valamivel több mint 190 millió eurót költöttek.

TOP - Red Bull Akadémia

Max Verstappen: 750.000 euró
Sebastian Vettel: 4.800.000 euró
Daniil Kvjat: 5.300.000 euró
Daniel Ricciardo: 5.900.000 euró
Brendon Hartley: 6.700.000 euró
Michael Ammermüller: 7.850.000 euró
Pierre Gasly: 8.200.000 euró
Alexander Albon: 8.650.000 euró
Mikhail Aleshin: 8.900.000 euró
Carlos Sainz Jr.: 9.350.000 euró


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton, a milliárdos üzletember és világbajnok
Következő cikk Túl sok lesz a 22 verseny a Forma-1-ben? A 25 pláne az lehet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország