A Racing Point jó évet zárt, de a java még csak most jön

Bár még mindig az F1 „rózsaszín csapata”, sok dolog változott a Racing Point háza táján, miután a kanadai milliárdos Lawrence Stroll tavaly megmentette a csapatot a csődtől, ami akkor Force India néven futott.

Lance Stroll, Racing Point RP19

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A létszám 15%-kal növekedett, míg az épületeket, gyárakat felújították és/vagy fejlesztették. Miután korábban a Toyota cologne-i szélcsatornáját használták, májusban az őket erőforrásokkal is ellátó Mercedes által üzemeltetett létesítményre váltottak Brackley-ben.

Még több F1 hír:

Már ezek is lényeges változások, de a legnagyobb még mindig hátra van. Az istálló nemrégiben szerzett meg egy mintegy 27 hektáros területet a terjeszkedéshez, a tervek engedélyeztetése pedig már szintén folyamatban van. A bővítés mértéke a korábbi létesítményekhez képest tízszeres, így egészen világosan láthatjuk a szándékaikat a jövőre nézve.

A csapat a 2019-es évben megőrizte konstruktőri 7. helyét az összetettben, ami a statisztikákban mindenképp jól fog mutatni, ráadásul több pontot is szereztek. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az előző évben a tulajdonosváltás, majd a kizárás miatt az ehhez szükséges egységeket mindössze 9 futam alatt szerezték meg, míg idén már a teljes szezon rendelkezésükre állt. Ráadásul az idei autó érezhetően nem volt olyan ütőképes, mint a VJM11-es konstrukció.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Sergio Perez, Racing Point RP19

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Ugyanakkor, ha a 2019-es évre is átmeneti évként tekintünk – aminek a fentiek tükrében úgy tűnik, van alapja -, akkor egyáltalán nem vallott szégyent az istálló. Főként, ha a pontonként elköltött 2.12 millió $-t vesszük alapul, amivel az alsó házban második helyen tanyáznak a „hatékonysági versenyben”, a Toro Rossót szorosan követve.

Ha pedig 2020-ra sikerül még inkább visszatalálni a korábbi formájukhoz, akkor nem csak a bikák, de az idén ismét (közelmúltbéli önmagához képest mindenképp) szárnyalni kezdett McLaren, és az évek óta inkább lassacskán hátra, mintsem előre lépdelő Renault is egy nagyon komoly riválissal találhatja szemben magát.

Mivel a FOM-tól származó bevételek változatlanok maradtak 2018-hoz képest – bár volt némi vita –, a költségvetésük növekedését idén főleg a szponzoroktól származó bevételeknek köszönhették. A BWT továbbra is a csapat fő támogatja maradt, míg a sportfogadásokban utazó Sport Pesa névadó szponzorként csatlakozott számos egyéb márka mellett, mint a JCB, és a Bombraider, amelyek Lance Strollal együtt érkeztek. Sergio Perez lojális mexikói támogatói szintén maradtak, jóllehet a részesedésüket némileg csökkentették.

Sergio Perez, Racing Point RP19, makes a pit stop

Sergio Perez, Racing Point RP19, makes a pit stop

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Az évről-évre összehasonlítások viszont torz képet mutatnak a Racing Point tulajdonosváltása és annak körülményei miatt, miközben egy vitás eset sem zárult még le a Liberty/Haas-szal, melynek tárgya az ún. ’Column 2’ jutalék.

Míg a ’Column 1’ egy fix, egységes összeg (idén 35 millió $ volt), ami minden csapatnak jár, amelyik az előző három szezonban legalább két alkalommal a top10-ben végzett a bajnokságban, a ’Column 2’ már egy skálázott juttatás, amelynek a nagyságában főszerepet játszik a tabellán elért helyezés, és amelynek az összege 60 millió $-ra is rúghat. Ennek a sorsa várhatóan csak jövőre dől el, és persze sem a Haas, sem a Racing Point szempontjából nem bagatellizálható el a döntés súlya. Számolt be a részletekről a Racefans.net.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: A 70-es évek F1-es világbajnokai
Következő cikk A Forma-1 új és különleges logója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország