A Netflix által rengeteg új rajongót szerez magának a Forma-1

A Liberty Media egyik legjobb döntése volt az, amikor megállapodást kötött a Netlix céggel, mely hamarosan elérhetővé teszi a Drive to Survive második évadát, középpontba helyezvén a 2019-es F1-es szezont.

Carlos Sainz Jr, McLaren, heads back to his garage, Jean-Michel Tibi, FOM Cameraman

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Bernie Ecclestone távozásával a Forma-1 számos változtatást vezetett be. Ezek közül sok rajongót szólított meg a közösségi médiában és az egyéb más médiafelületeken. Erre szükség is volt, hogy a sport új szurkolókat, nézőket, potenciális vásárlókat szerezzen.

Még több F1 hír:

Többek között emiatt is növelték a naptár számát, és igyekeznek az olyan helyeket előtérbe helyezni, melyek ezelőtt nem szerepelhettek az F1-ben. Vietnam is ezen helyszínek közé sorolható, ami idén debütál Hanoi főszereplésével, ahol egy teljesen új pálya épült meg.

A Netflix megjelenése szintén nagyon nagy hatással volt az emberekre, azokra, akik korábban nemigazán érdeklődtek az F1 iránt, vagy azt nem is ismerték. Amerikában még mindig sok ilyen ember van, de a Netflixnek hála egyre kevesebb.

A Drive to Survive dokumentumfilm a kulisszák mögé enged be bennünket, és olyan dolgokat mutat meg, amiket ezelőtt nem láthattunk. A Haas F1 Team például igen nagy szerepet kapott az első évad során, de ebben semmi meglepetés nincs, mivel egy amerikai gárdáról van szó.

 

A mezőny többsége is rájött arra, hogy ezen kulisszák mögötti felvételek elkészítésével nagyon nagyot profitálhat a sport, így ők is. Mexikóban például olyan nagy sikert aratott az első évad, hogy rengeteg női jegyvásárlója lett a nagydíjnak.

Magyarországon is nagyon sokan várják már a folytatást, ami a 2019-es évadot dolgozza fel, benne a 10 csapattal. Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője is rendkívül izgatott az új évad miatt, amiben természetesen ő is szerepet kapott.

Ricciardo a The Daily Show-ban a Trevor Noah-val való beszélgetése során hangsúlyozta, a Drive to Survive abban is segít, hogy az F1 felkerüljön az államok térképére. A Red Bull ex-versenyzője, akinek a szerződése az év végén lejár a franciákkal, biztos benne, hogy Amerika is kezd felfigyelni rájuk.

„Időről időre eltöltök némi időt az államokban, és egészen egy évvel ezelőttig senki sem szólított meg. Nem ismertek fel, hogy egy F1-es pilóta vagyok. Mostanra fordult a kocka, és azt mondják, láttak a Netflixen, és dicsérik a Drive to Survive sorozatot.”

A TV Camera operator

A TV Camera operator

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

„Mivel sisakban vagyunk, sok ember sokáig nem látja az arcunkat. Ezzel most arcot is adtunk a névnek, ami segített.” - tette hozzá Ricciardo a sorozatról, melynek sikere kulcsfontosságú a fiatal rajongók körében.

Az év elején kiadott adatok alapján az új rajongók 62%-a 35 év alatti, ami mindenképpen jó hír. Ricciardo a karaktere miatt népszerű figura volt az első évadban, ami természetesen később akár személyes szponzorokat is jelenthet számára a világ különböző területeiről, köztük Amerikával. Emiatt sem hanyagolható el a Netflix ereje.

Daniel fontosnak tartja az egyéniséget, és mivel Ausztráliában, a napfényben nőtt fel, tele pozitív emberekkel, nincs miért szomorkodnia. Egyszerűen fantasztikusnak és álomszerűnek tartja azt, hogy a leggyorsabb autókat vezetheti, miközben bejárja velük a világot, és még fizetnek is neki.

A Drive to Survive második évadjának premierje a Netflixen február 28-án lesz, benne a 10 csapattal, beleértve a Mercedest és a Ferrari is, akik ugyancsak hozzáférést biztosítottak a stábnak, ellenben az első 10 résszel.


Amikor Michael Schumacher még csak a nagy út elején járt a Ferrarival, megszerezvén az első győzelmét az olaszok színeiben. Egy felejthetetlen nap Spanyolországban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Világhíres márka a Mercedes F1-es csapatánál: szponzor lett az AMD
Következő cikk Sanghaji Sportszövetség: a koronavírus miatt minden sporteseményt fel kell függeszteni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország