A McLaren egyre több széria felé nyit a Forma-1 mellett

A következő években minden bizonnyal egyre több szériában fogjuk látni a McLarent, aminek nyilván kereskedelmi okai is vannak, amiről Zak Brown beszélt a Belga Nagydíjat megelőzően.

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A McLaren az utóbbi években nagyon mélyre került, és sorra hagyták el a nagyobbnál nagyobb támogatók az istállót. Ez természetesen minden szempontból érzékenyen érintette a legendás csapatot, melynek a Hondával való szakítása miatt is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A részvényesek azonban kitartottak, és hisznek a projektben.

Még több F1 hír:

A csapat nemrég jelentette be, hogy az IndyCarban is autót fog indítani, nemcsak a legendás Indy 500-as versenyen. Zak Brown számára ez egy régi cél volt, mert tudja, hogy az amerikai piac sokat hozhat a konyhára, különösen akkor, ha sikeresek lesznek. A vezetőség ennek tudatában is döntött úgy, hogy belevág a kalandba, ami azonban nincs negatív hatással az F1-es programjukra.

„Az IndyCarba való visszatérés lehetővé teszi számunkra, hogy további kereskedelmi lehetőségeket kínáljunk a partnereinknek egy olyan fontos piacon, melyen az F1 még nem tört be arra a szintre, amiről azt gondolom, hogy végül meg fog történni.” - kezdte Brown, a McLaren első embere, aki nagyon várja már a jövő nagy projektjeit a márkánál.

„Arról van szó, hogy megkülönböztetjük magunkat a versenytársaktól, ezzel további erőforrásokat adunk hozzá az F1-es csapatunkhoz. Ennek lesz és már volt is hatása. Ez azt jelenti, hogy jobb helyzetben vagyunk a sportba lépő partnerek szempontjából. Vegyük például az Arrow Electronics céget, mely az IndyCar csapatunk főtámogatója, és egyúttal nagyon fontos partnere is az F1-es alakulatunknak.”

„Az F1 midig is a motorsport csúcsa lesz, a McLaren Racing számára is. Ennek ellenére a versenyzés a DNS-ünkben van, és régóta állunk rajthoz a motorsport más formáiban is. Egy nagyszerű GT-programunk van a McLaren Automotive-val, most pedig ott leszünk az IndyCar-ban, és a jövőben lesznek még más lehetőségek is.”

„Ha úgy gondoljuk, hogy az adott lehetőség illeszkedik hozzánk, a márkánkhoz, és az kiegészíti az F1-es csapatot, valamint sikert eredményez kereskedelmi szempontból is, nemcsak a pályán, akkor nyitottak vagyunk.” - zárta le Brown, aki a háttérben folyamatosan azon dolgozik, hogy a McLaren több lábon álljon a motorsportban.


Videón Fernando Alonso nagy tesztje Namíbiából, ahol meg kellett küzdenie a magasabb dűnékkel, mely egy teljesen új tapasztalat volt számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 16 éve nyert először Alonso a Forma-1-ben, épp a Hungaroringen
Következő cikk Alonsóék példájában bízhat Russell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország