A McLaren 170 millió fontért eladta F1-es gyárát egy visszlízing megállapodás keretében

A McLaren beleegyezett abba, hogy 170 millió fontért eladja a wokingi Forma–1-es és autógyárát, majd pedig visszafogja azt vásárolni egy visszlízing megállapodás keretében.

A McLaren 170 millió fontért eladta F1-es gyárát egy visszlízing megállapodás keretében

Több hónapnyi megbeszélést követően, amelynek célja az volt, hogy eladják a 78 ezer négyzetméteres létesítményt, a McLaren kedden jelentette be, hogy egy amerikai cég, a Global Net Lease (GNL) vette meg a gyárat.

Az üzlet minden bizonnyal az idei esztendő második negyedévében fog majd lezárulni, és egy 20 évre szóló haszonbérleti szerződést foglal magában a McLaren esetében. James Nelson, a GNL vezérigazgatója így fogalmazott: „Izgatottan jelentjük be, hogy ez a világszínvonalú létesítmény a GNL portfóliójának részét fogja képezni.”

Még több F1 hír:

„A McLaren főhadiszállása egy csúcstechnológiás épület, amely több díjat is begyűjtött már, és a híres építész, Norman Foster tervezte azt, és pontosan az a fajta ingatlan, amelyhez hasonlók a GNL portfólióját képezik.”

A McLaren tavaly komolyabb pénzügyi problémákkal szembesült, és miközben igyekeztek javítani a helyzeten, úgy gondolták, hogy nincsen előnye annak, ha a gyárépületüket nem tudják kihasználni ilyen szempontból.

Egy visszlízing megállapodást akartak elérni, hogy ezzel azonnali pénzhez jussanak, hiszen ez lehetővé teszi számukra, hogy kihasználják a wokingi épületet, majd pedig újra a cégbe fektessék a kapott összeget.

 

Tavaly a következőket mondta a helyzet kapcsán Zak Brown: „Miért legyen ennyi pénz az ingatlanhoz kötve? Mi nem vagyunk ingatlan cég. Mi versenycsapatot és autógyárat üzemeltetünk. Ez lesz az utazásunk kezdete, hogy elkezdjük a helyére tenni a pénzügyi mérleget a McLarennél.”

„Szerintem a vállalatok többsége ezen a világon valójában nem a saját maga által tulajdonolt ingatlanban végzi a munkáját. Rengeteg készpénz van ahhoz az épülethez kötve, és ez nem valami produktív módja a pénzed felhasználásának, ha éppen be szeretnél fektetni.”

„Szóval ezért fogjuk eladni valakinek. Utána egy igen hosszú távú bérleti szerződést kötünk, majd pedig az így felszabadult pénzt az üzletünkbe való befektetésre fogjuk felhasználni, hogy az növekedhessen. Ez igazából egy eléggé szokványos pénzügyi újjászervezési gyakorlat” – magyarázta Brown, hogy miért volt szükség rá.

A McLaren pénzügyi helyzete tehát ezzel a lépéssel tovább javulhat. A cég a tavalyi évben egy 150 millió fontos kölcsönt vett fel a Bahreini Nemzeti Banktól, valamint egy új amerikai befektető, az MSP Sports Capital is megérkezett, akik pedig jelentős kisebbségi részesedést vásároltak a csapatból 185 millióért.

Wolff csak Lawrence Stroll ölebe lenne?


Ocon tesztje a 18 colos Pirellikkel!

megosztás
hozzászólás
Räikkönen a világ egyik legértékesebb márkájának nagykövete lett
Előző cikk

Räikkönen a világ egyik legértékesebb márkájának nagykövete lett

Következő cikk

Tovább épül a Williams: a McLarentől érkezik az új kereskedelmi igazgatójuk

Tovább épül a Williams: a McLarentől érkezik az új kereskedelmi igazgatójuk
Hozzászólások betöltése