A Haas csak a Szingapúri Nagydíj előtt dönt a Rich Energy sorsáról

Továbbra sem tudni, hogy mi lesz a sorsa a Haas F1 Team és a Rich Energy közös megállapodásának sorsa a Forma-1–ben. Günther Steiner csapatfőnök most azonban többet mondott.

Haas F1 Team motorhome

Fotót készítette: Erik Junius

Az utóbbi időszakban Günther Steiner is rendre megszűrte a mondanivalóját a Rich Energy kapcsán, mely körül igen nagy volt a botrány az alapító twitteres üzenetei miatt, aki azóta már nem tagja a részvényeseknek és nincs jelen a vállalat életében, mely a szezon előtt egy igen nagy szponzori megállapodást kötött az amerikai csapattal.

Még több F1 hír:

Az energiaitalokat gyártó társaság a Brit Nagydíj előestéjén jelentette be a szerződése felbontását az F1-es csapattal, és azóta ezzel kapcsolatban sok ellentmondásos információ jelent meg. Steiner szerdán találkozott a Rich Energy képviselőivel Londonban, és azt mondta, a végleges döntés hamarosan megszülethet arról, hogy közösen folytassák tovább, vagy sem.

A csapat főnöke a Motorsport.com kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a helyzet már nyugodtabb, mint korábban, és most meglátják, hogy hova tovább. Steiner szerint a legfontosabb az, hogy nyugodtak maradjanak, és meghozzák a döntést, de jelenleg még mindig a márka égisze alatt futnak, a Belga Nagydíjon is. A hivatalos tájékoztatás szerint először a Rich Energy fog dönteni, majd a Haas, aminek a legjobb esetben a következő héten kellene megtörténnie.

Steiner szerint miután Monzáig már csak egy hét van hátra, a legvalószínűbb az, hogy a Rich Energy még a Szingapúri Nagydíj előtt meghozza a döntést, amire a Haas is reagálni fog. A csapatfőnök továbbra sem akar belefolyni a szerződéses dolgokba, és vitákba, mert elmondása szerint bőven van dolga más területen, többek között a pilóták kapcsán is, mivel lehetséges, hogy Romain Grosjeant el fogják küldeni.

„Szerintem ez a döntés Monza után fog megtörténni, mivel addig nagyon kevés időnk van a dolgok megfelelő rendezésére. Remélhetőleg képesek leszünk mindezt megfelelően és tisztelettel rendezni.”


Középpontban a legendás F1-es pálya, természetesen Max Verstappennel, aki számára a hollandok közelsége miatt ez egy hazai helyszínnek is tekinthető.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli több tesztet akar a Forma-1-ben, de nem kapja meg?
Következő cikk Három fő jelölt van a Haasnál Magnussen csapattársaként 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország