A Forma-1 nem fog csak úgy „cukorkákat osztogatni” a csapatoknak és a versenyhelyszíneknek

Chase Carey, a Forma-1 első embere egyértelművé tette, hogy a szervezetük nem fog „cukorkákat osztogatni”, amikor a csapatokkal és más partnerekkel tárgyalnak a folytatásról, a jelenlegi helyzet optimalizálásáról.

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Steven Tee / Motorsport Images

A Forma-1 is nehéz helyzetben van, és egyúttal némi nyomás alá is került, hogy támogatást nyújtson a csapatoknak annak érdekében, hogy segítsék őket a koronavírus okozta krízisben, miközben ugyanúgy küzdenek a bevételekért.

Még több hír:

Nemrég számoltunk be a Forma-1 negyedéves eredményeiről, amik hatalmas visszaesést mutattak. Ebben semmi meglepetés nincs, hiszen eddig egy idei versenyt sem tartottak meg. Claire Williams, a Williams helyettes főnöke olyannyira aggódik, hogy szerinte, ha idén nem gurulhatnak pályára, akkor sok csapat kiszállhat.

A versenyszervezők sem valószínű, hogy a teljes rendezési díjat fogják kifizetni, ha nem lesznek a lelátókon rajongók, míg a műsorszolgáltatók és a szponzorok is újratárgyalást akarnak, ha nem kapják meg azt, amiért fizettek.

A televíziós szerződések értelmében a díjat csökkenteni kell, ha a naptár 15 futam alá esik, de a szponzorok és a helyszínekkel kötött megállapodások sem világosak. Carey a Wall Street elemzésének hasábjain azonban azt mondta, legyen szó a csapatokról, a promóterekről, vagy a szponzorokról, nem fognak mindenkinek cukorkákat osztogatni.

„Legyen szó a csapatokról, a promóterekről, vagy a szponzorokról, nem fogunk mindenkinek cukorkákat osztogatni. Arra számítunk, hogy tisztességes bánásmódról lesz szó, de felnőttként fogjuk kezelni a helyzetet, és azzal a várakozással, hogy 2021-ben egy olyan üzleti vállalkozásról beszélhetünk, ami olyan, mint 4 hónappal ezelőtt volt.”

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Carey elismerte, hogy a naptárhelyzet miatt nehéz volt megállapodásokat kötniük. „Úgy vélem, hogy a csapatok szempontjából 2020-ban nem lesznek olyan eredmények, mint amire számíthattunk, amikor az évet megkezdtük. Ez ránk is ugyanúgy igaz, de mindenki minden tőle telhetőt megtesz.”

„Jelenleg túl sok a mozgó alkatrész. Olyan sok a „mi lenne, ha”, hogy nem hiszem, hogy konstruktív lenne ennek egyes részeivel foglalkozni. Elég messzire kell mennünk ezekben a tervekben, hogy megtudjuk, hol vagyunk. Arra számítunk, hogy a csapatok egy megfelelő kezdeményezéssel forduljanak felénk.”

A Liberty Media elismerte, hogy nehéz volt felülbírálniuk a nyereményalapokhoz köthető pénzügyi rendelkezéseket. Minden partnerükkel kapcsolatban lépnek, hogy egy ideális megoldást találjanak a kérdésekre, de ez nem olyan egyszerű, miközben a nyereményalap egy olyan szerződéshez van kötve, ami a jövedelem bizonyos százalékát adja.

Carey türelemre int, még akkor is, ha ezekben az időkben minden egyes nap sokba kerülhet. A túl sok mozgó elem miatt nehéz tervezni, és még az új 2020-as naptár sincs a helyén, valamint azt sem tudni, hogy idén lehetnek-e olyan futamok, ahol nézőket fogadnak. Az megint más feltételeket teremtene az adott helyszín számára.

A szponzorokkal is tárgyal a Liberty Media, és bíznak benne, hogy az érintettek elégedettek lesznek, hangsúlyozva, hogy ezek hosszú távú kapcsolatokra épülnek. A vezetőség arra törekszik, hogy mindkét fél megkapja azt, ami ebben a helyzetben megadható, de a Liberty-nek a saját érdekeit is néznie kell, hogy cserébe valós értéket kapjanak.

Carey szerint akkor sem lesz egyszerű a helyzet, ha a promóterek engedélyt kapnak a nézők belépésére. Ez hatással van a jegyek értékesítésére a futamok eltolásával. Pillanatnyilag ez is nagyon bizonytalan, ami miatt valószínűleg senki sem vásárol jegyet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy igen „berozsdásodott” Forma-1 térhet vissza: több meglepetés is lehet
Következő cikk A Codemasters reméli, mindenki élvezni tudja az osztott képernyős játékot az F1 2020-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország