A Ferrari egyelőre nem ad több pénzt Leclercnek

A Ferrarinak nem áll szándékában újratárgyalni Charles Leclerc szerződését, hiába keres sokkal kevesebbet, mint Sebastian Vettel a garázs másik oldalán. Egyelőre minden marad ugyanúgy.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc már a második F1-es szezonjában megkapta arra a lehetőséget, hogy a Ferrarinak versenyezzen. Leclerc egy remek bemutatkozóidényt tudhatott maga mögött az Alfa Romeónál, így megkaphatta Kimi Raikkonen helyét, aki pedig visszatért az első csapatához és jövőre is nekik fog versenyezni.

Még több F1 hír:

Leclerc eddig tökéletesen bizonyítja azt, hogy miért kerülhetett Räikkönen helyére, mert hatalmas potenciál van benne és Vettel számára láthatóan komoly kihívást jelent. Ez a finn esetében csak nagyon ritkán volt így, és Charles hamarosan a bajnokságban is megelőzheti a csapattársát, nemcsak az időmérős táblázaton, hiszen ott már az ő neve van előrébb.

Vettel az egyik legjobban kereső versenyző a Forma-1-ben. Éves szinten körülbelül 45 millió dollárt tehet zsebre, így csak Lewis Hamilton előzi meg, aki közel 60 milliót tudhat a neve mellett. Charles egy messze szerényebb összeget keres, ami 3.5 millió dollár. Mindez azt jelenti, hogy még Carlos Sainz Jr. és Nico Hülkenberg is többet keres nála.

A nagy különbség ellenére a Ferrari nem tervezi azt, hogy több pénzt adna Leclercnek, akinek valószínűleg az új szerződése aláírásáig várnia kell, hogy ott legyen a legjobban fizetett F1-es versenyzők között. A tárgyalási alap még erősebb lehet, ha továbbra is veri Vettelt.

„A szerződések adottak és azok nem kerülnek újratárgyalásra, hacsak nincs feltétel ehhez. Különböznek a számok? Charles egy befektetés számunkra és azt hiszem, hogy ő is elégedett, akárcsak Seb.” - zárta rövidre a kérdést Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

A La Gazzetta dello Sport információi szerint azonban Leclerc hamarosan egy új szerződést kaphat, amiben már évi 9 millió eurós fizetés szerepelhet, bónuszok nélkül, bár ez még mindig jelentősen elmaradna attól, mint amit a csapattársa keres. 


Újabb klasszikus felvétel került elő a Motorsport.com archívumából, mely azt mutatja be, mi történik, ha egyszerre két autó érkezik meg a szűk monzai sikánokba. Spoiler: nem sok jó.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Monza szerződést hosszabbított a Forma-1-ben, és debütál a DTM-ben
Következő cikk A Williamsnek sokba került a tavalyi visszaesés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország